2007. november 4., vasárnap

MEY - a barátnőmnek tőlük veszek fehérneműt, az tuti

Itten van a reklám, meg lehet nézni:

http://www.mey.de/index.php?id=240

Szerintem nem kell hozzá kommentár.

Németül nem értőknek a slogan:
"Németországnak több kisbabára van szüksége. Mi megtesszük a magunkét: Mey"

2007. szeptember 29., szombat

Határidős házasság 2.

A bajor CSU képviselő, Gabriele Pauli elmúlt napokban tett kijelentésére, miszerint hét évre kéne a jövőben a házasságokat kötni, a mai nap számszerűen mérhető reakciót adtak a párttársak. Stoiber, eddigi pártelnök lemondása után a mai napon zajlottak a bajor választások a CSU berkekben, melynek során kijelölték a korábbi elnök utódját. Az eredmény:

1. - 58,2 % - Erwin Huber
2. - 39,1 % - Horst Seehofer
3. - 2,5, azaz kettőegészöt százalék - Gabriele "szóljonaházasságifogadalomhétévre" Pauli

Egyébként hozzáteszem, hogy Pauli már így is sokat ártott a bajor keresztény konzervatívizmusnak. Nem csupán latexben való pózolása említendő itt meg, - melyről egyébként személyes véleményem, hogy egy bizonyos kor után talán már nem kéne annyira erőltetni, - de az elmúlt időszak hatalmi harcaiban Stoibert sikertelenül kihívva, a belső vitát szítva gyengítette a konzervatívok sorait.

Szerintem Pauli 2,5 % - os megalázó veresége elgondolkodtathatná, hogy esetleg más pártban folytassa tevékenységét. Például az ottani "szemkilövető törpepártban" (a "liberális" szó modern magyar formája :) - a Kalifátus90/Die Grünen pártban.

Forrás

PS: te jó ég, az Air Force Two az az "Elnök különgépének" a folytatása? Most kezdődik a Pro7-en. A nyitójelenet alapján gyengének ígérkezik.

2007. szeptember 27., csütörtök

Hopplá

és itt a cikk hozzá...

Ez az a kép, amiről jó kis összeesküvés-elméleteket lehet gyártani. Amúgy tetszik a tervező "magyarázata", miszerint nem horogkereszt az alaprajza az épületnek, hanem csupán négy L-alakú épületről van szó. Ja oké. Ha így is lehet...

A tervezővel kapcsolatban Siegmund Freud jut eszembe...

2007. szeptember 24., hétfő

7 év házasságról

Na, a ma reggeli tv2-mokkások megint kitettek magukért riszörcs terén. Hogyaszongya: "a német politikusnő [...] 7 évre javasol házasságkötést és ezért már komoly lépéseket tett".

Nomármost amikor Frau Pauli megtette ezt a kijelentést, nekem is kiesett a kávésbögre a kezemből, és még posztolni is akartam, de aztán gondoltam, nem idegesítem magam rajta.

Egy apró megjegyzést szeretnék csak tenni: a "komoly lépések", melyekről a mokka beszél, az abból áll, hogy Pauli (ki tudja milyen hallucinogén anyag hatása alatt) megtette az ominózus kijelentést, mire felhördült az egész CSU (melynek saját definiciója szerint tőle jobbra már nincs hely demokratikus pártnak Németországban), és Paulit újfent kizárással fenyegetik.

Hozzáteszem, tényleg meg lehetne már tőle szabadulni. Tavaly azzal keltett botrányt, hogy egy magazinban latexben pózolt (ismét nem kereszténydemokrata értékrend), aztán kihívta Stoibert hatalmi harcra, idén meg úgy látszik, újra a címlapokra szeretne kerülni, ezért beszél ismét baromságokat.

Gondolom a Zöldek tárt karokkal várnák...

2007. szeptember 22., szombat

Hangulatemelés

Gondoltam, feldobom kicsit a hangulatot:

2007. szeptember 21., péntek

Gondolatok a "meleg büszkeségről"

Ma megnéztem néhány híradót, kicsit sokszor hallottam a fenti kifejezést, erről szeretném kifejteni a véleményemet:

Remélem világosan fejeztem ki magam. Ha már a pofámba tolják minden percben a "meleg büszkeséget"...

2007. szeptember 15., szombat

A "moderált muszlimok" hallgatnak

Hmm... tehát a nyár végi és szeptemberi mérleg:
  • Bin Laden videó újabb fenyegetőzésekkel
  • Németországban egy 8-tagú szélsőséges iszlamista csoport merényletét akadályozzák meg, és veszik őrizetbe a tagokat. - 2 tag kivételével, akik külföldre menekülnek.
  • az Al-Kaida vérdíjat tűz ki a svéd Örebro kicsiny helyi lapjának hasábjain megjelenő Mohamed-karikatúra készítőjének és kiadójának fejére.
És az állítólag többségben lévő moderált muszlim többség hallgat. Egyetlen szó nem jelent meg sehol muszlimok részéről, hogy a fentieket elítélnék, vagy elhatárolódnának. A 8 tagú németországi csoport tevékenységét nem moderált muszlim tippre derítették fel, hanem a CIA ejtett meg egy telefont a német titkosszolgálatnak. (Nyilvánvalóan senki nem tudott a terveikről muszlim körökben.)

Sarkozy atombombát kínált fel Németországnak

Na. Szóval jó arc ez a Sarközy de Nagybócsa. Találkozója során Merkel asszonnyal és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel felajánlotta, hogy Németország részt vállalhat a francia atomprogramban, ill. a bombák feletti rendelkezésben.

A lényege a dolognak, hogy 60 év után egy francia elnök rájött, hogy nem kell többé tartania Franciaországnak Németországtól és a két állam mára egymás szoros szövetségeseivé lettek.

Merkel asszony és Steinmeier miniszter úr azonban az ajánlatot visszautasították.

"You're the boss!" -"No! You're the boss!"

*ásít* náciveszély *ásít*

Ezúttal a kölni bíborost találták meg a vádakkal. Meisner bíboros a kulturális értékeink megőrzéséről beszélt a kölni dóm előtt és figyelmeztetett a kultúránk elidegenedésének, ill. saját kultúránktól való elfordulás veszélyeire.

Ennek kapcsán számos internetes portál, köztük a Spiegel, nemzetiszocialista terminológiával (*ásít*) vádolja.

A bíboros egyébként egy múzeum megnyitóján (Kolumba) használta ezeket a szavakat, elragadtatva a kulturális gazdagságtól, amit a múzeum nyújt.

Kettős mérce

Az alábbi videó "békésen tüntenő" muszlimokat mutat Párizs utcáin. "Békés" felvonulásuk ezután másként gondolkodók egy kisebb csoportjába botlik.

Elgondolkodtató az egyik idős ember felkiálltása "1,5 millió muzulmánba rúgsz bele (a tábláiddal)"

Pár másodperccel később egy másik felkiálltás: "Bűnben születtetek" és "Ti homoszexuálisok". 2,1 millió keresztény és további több millió ateista ellen irányuló atrocitások eszerint rendben vannak. Az "Európa, tanulj 9-11-ből" feliratú táblák hordozói is minden bizonnyal kulturális érzékenységükről adnak tanubizonyságot.

Jól mondja a videó elején a fiatalember, aki "szemet szemért, fogat fogért"-ot kiállt. Csak az illető úr fog a legjobban nézni, ha Európa egyetért majd vele.

2007. szeptember 14., péntek

Európa fővárosában

Még egy DW-TV riport, ezúttal angolul.

A brüsszeli helyzetet írja le. Egy újságíróhölgy "undercover" beférkőzve a brüsszeli ifjú muszlimok közé arról számol be, hogy nagyon felerősödött körülkben a radikalizmus. Csoda hogy a 11-i demonstrációt a brüsszeli rendőrség rég nem látott brutalitással verte le (hmm. úgy értem: Nyugat-Európában rég nem látott).

Még az idős muszlimok is fejüket csóválják, és "elveszett generációnak" írják le az ifjú muzulmánokat, akik egyébként brüsszelben Észak-Afrikából származnak.

2007. szeptember 13., csütörtök

Ejnye-bejnye Moore bácsi, nem ezt vártuk volna

A DW-Tv riportja arról, hogyan manipulálta Michael Moore filmjeiben az igazságot saját céljaira.
Említésre kerül például, hogy hogyan vette rá a "Bowling for Columbine" c. filmben a banki alkalmazottakat, hogy a bankszámlanyitás után fegyvert adjanak neki. Hosszas, agresszív, rámenős rábeszélés és számos dokumentum és igazolás bemutatása után adták neki a fegyvert, melyet aztán Moore úgy állított be, hogy "ajándékba" kapta a banktól a számlanyitásért.

Aztán ottvan Bush önironikus beszéde a gálaesten, amikor Bush a gazdagokat "saját bázisának" írta le. Az alábbi jelentés szerint az önirónia és a humoros beszédek azon a gálaesten rendszeresek és elvártak voltak. Hozzátartozott az etiketthez. Moore azonban kivágja az ominózus mondatot, és felfuvalkodottnak állítja be Busht.

Aztán ott vannak a kihagyott, megvágott interjúrészletek is:


2007. szeptember 11., kedd

1683. szeptember 12. - Bécs vára előtt a török

1683-ban egész Európa megdöbbenéssel kiálltott fel: "Bécs előtt a török!". A várost immáron 60 napja ostromolták az oszmán csapatok. Majd 200.000 ember táborozott Bécs vára előtt. Kara Mustafa, az oszmánok vezére így fenyegette Bécs polgárait: "Ha megtagadjátok Bécs átadását, lerohanunk benneteket, és a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkit felnyársalunk!"

A helyzet kétségbeejtő volt. Bécs polgárai éheztek, kútjaikat a török megmérgezte, és járvány terjedt a városban. A falakon 4.000 védő küzd hősiesen utolsó erejével a török túlerő ellen. Magukat megadni azonban meg sem fordul a fejükben. 1683. szeptember 12-én elérkezett a végső óra. Ausztriának, és a Szent Ligába tömörült szövetségeseinek egyetlen lehetősége maradt: Támadni! Máskülönben Bécs elveszett. 75.000 emberrel akarják a bécsi dombokon táborozó törökök támadását megtörni. A reggeli órákban azonban János lengyel király seregei még mindig a Bécsi Erdőben masíroznak, nem tudja senki, hogy időben megérkeznek-e, hogy eldöntsék a Kahlen Bergen dühöngő csata sorsát a szövetségesek javára.

Kara Mustafa azonban kijelenti: "Most, vagy soha!". 1683. szeptember 12-én Kara Mustafa beveti aknafektetőit. Ha nekik sikerül a Löbel Bastei-t aláaknázni, Bécset nem védi semmi a végső ostromtól. Ha Bécs elesik, nyitva áll a keresztény Európa kapuja a hódító törökök előtt.

A történelem azonban másként alakult. A bécsieknek sikerült a telepített aknát hatástalanítani, és a lengyel lovasság is időben érkezett. Az elvesztett csata után a törökök hosszútávon csak egy Istambul környéki, talpalattnyi földet tudtak megtartani az európai kontinensen, míg a Habsburgok birodalma Európa egyik legnagyobb hatalmává vált, és két és fél évszázadon keresztül, 1914-ig virágzott monarchiájuk többnemzetiségű állama (mely Oroszország után a második legnagyobb területű államalakulat volt a kontinensen - a szerk.).

Bécs védői között volt Michaelowitz György, aki életszerű beszámolót hagyott ránk az X napról, a kahlenbergi csata napjáról, ahol Európa végleg megállította a török előrenyomulását...

Végleg?

2001. szeptember 11-én a csatát a muszlimok ott folytatják, ahol őseiknek fel kellett adniuk Bécs várát...

(forrás)

Emlékezzünk

A mai napon történt, pontosan 324 éve:

... Bécs ostroma.

Ő pedig a nap hőse:

III. Sobieski János, lengyel király

2007. szeptember 10., hétfő

Free Bizánc!

És a Stollwerk csokit nem kéne akkor betiltani?

Na. Hát most mindenki arra veri a nyálát Németországban, hogy egy Eva Herman nevű - egyébként gyönyőrű - hölgy könyvének bemutatója kapcsán azt találta mondani, hogy a családmodellt meg kell menteni, és hogy a családközpontúság modelljét, illetve az "anyakép" formálását még a Harmadik Birodalomban is támogatták.

Jó, rendben, tényleg nem értem miért kellet Hitleréket bekavarni, de hogy ezért a kijelentésért bárki is azt mondja, hogy a hölgy neonáci ideológiákkal szimpatizál, az ugyanolyan eltúlzott reakció. Már tényleg nem tudjuk, hol ostorozzuk magunkat. Talán építsük le a családot, mert a nácik a családot, illetve az anyaképet tisztelték.

Én is tisztelem édesanyámat, mégsem vagyok náci.

Vagy ha már mindent leépítünk, akkor ott vannak a német autópályát (Bajorországban és Baden-Württembergben még mindig a hitleri autópályák vannak használatban (pl. az A8, melynek Stuttgart utáni szakaszát nemrég újították fel), aztán ott a Volkswagen, a Stollwerk, stb. Nem beszélve a Nemzetközi Nőnapról!

Szóval csak annyit, hogy egyeseknek tényleg be kéne már venniük a gyógyszereiket és megnyugodni, és a VALÓS problémákkal foglalkozni.

Vonatkozik ez a magyar kormányra is, aki az elmúlt pár hetet azzal töltötte, hogy mindenkit elhatárolódásra szólított fel a szélsőséges ideológiáktól, de azt hiszem, Németországban is vannak most nagyobb problémák (9% munkanélküliség, 10% bevándorlói arány, gettósodás, fiatalkorúak bűnözésének megugrása, stb.), melyekkel esetleg foglalkozni kéne, ahelyett, hogy kétértelmű kijelentésektől hülledezik mindenki és "nácit" kiáltanak...

Ja, íme a hölgy (nyami):














Forrás

Holnap demo Brüsszelben

érdemes nézni a híreket, főleg a jobb oldali menüsorban található linkeken keresztül...

Namostakkor hogy van ez?

Tehát a muzulmán ifjak a keresztény lányoknak beszólhatnak, utánafüttyöghetnek az utcán, puszilgathatják őket, kezüket foghatják, satöbbi, de a muzulmán hölgyek esetén még rájuk sem lehet tekinteni szerelmes tekintettel, mert kitagadja őket a családjuk.

Az a HALVÁNY megérzésem, hogy itt egy világuralomra törő ideológiáról van szó, és mohamed bá' jól kigondolta, hogy egy olyan csavar kifejlesztésével, hogy
1. a férfi feleségül vehet "hitetlent", ha utóbbi felveszi az iszlámot, de
2. muszlim nő csak muszlim férfival lehet együtt
ez a világuralmi-terjeszkedési törekvés biztosítható.

Aha, aha. És mennyire vak az, aki nem látja, hogy itt alapvetően egy kirekesztő ideológiáról van szó?

Európa problémái nem az európaiak "kirekesztő hozzáállásában" gyökereznek, hanem magának az iszlámnak a kirekesztő mivoltában.

És mi mit csinálunk? Integrációs kurzusokat szervezünk? Meg állami alkalmazottak "beszélgetnek el" az ifjakkal az integráció támogatása érdekében? Kiröhögnek minket. Sokan "szent harcosoknak" tartják magukat, akik küldetése, hitük terjesztése. Ezzel szemben a mi fegyvereink pszichológusok, akik megkérdik, "mit éreznek" olykor-olykor.

Kiváncsi vagyok, mikor kapnak észbe a 68-as volt drogos vezetőink. Talán nekik is "helyszíni mintákat" kéne venni, hogy lássák, mivel is állunk szemben. Például néha kimehetnének az utcára is megnézni, hogy hogy él a pórnép...

2007. szeptember 3., hétfő

Isten Önnel, Cárevics

Ősszel választások Ruszkiföldön, és a jelenlegi Cárevics nem újraválasztható... hacsak meg nem változtatja az alkotmányt :) úgy értem: kitelik.

Búcsúzzunk tőle méltón:

Zenéljünk



Ehhez nem lehet mit hozzáfűzni. Istenek...

"Bekötötték a szobor fejét fekete kendővel"

Ezt volt képes jelenteni a "Tv2- Tények" a nemrégi békés koppenhágai tüntetésről az iszlamizáció ellen. Remélem azért jobban tisztában vannak a kérdéssel, illetve csak idő szűke miatt sikeredett ilyen ügyefogyottra, najó, mondjuk ki óvodás szintűre a tudósítás.

Egy másik, sokkal fontosabb jelenség ezzel kapcsolatban: hogy van az, hogy az anti-iszlamista tüntetők, akiket ugyebár fél Európa veszélyesnek, nácinak, stb. tart, egy tüntetés alkalmával képesek békésen, méltóságteljesen képviselni magukat, míg az autonómoknak nevezett bebaszott punkok szélsőbalos csoportjai - mint azt ismét láthattuk Koppenhágában, de a közelmúltban Rostockban is - gyakorlatilag minden megmozdulásuk alkalmával szétverik a várost. Ezt a csőcseléket nem kéne esetleg betiltani? Ha valaki közveszélyt jelent, hát akkor ők.

És sok idióta még egyetért velük, meg "megérti őket". Gondolom majd ha az illető kocsiját gyújtják fel, vagy a boltját verik szét, akkor majd megváltozik a véleménye...

2007. szeptember 1., szombat

A zentai csatáról

Egy kedves olvasó küldte ezt a rendkívül érdekes cikket a zentai csatáról, ajánlom mindenkinek figyelmébe...

2007. augusztus 31., péntek

Brüsszeli demo

Az egyik kommentelőnk (gyanítom, hogy ő, de lehet, hogy tévedek), többször megemlítette a 9/11-es brüsszeli demót, amivel kapcsolatban én sajnos nem tudok részletes infóval szolgálni, mert már teljesen elvesztettem a fonalat.

Az alapötlet az volt, hogy meghírdettek egy iszlamizáció-ellenes tüntetést, többek közt olyan neves szervezetek kezdeményezésére, mint a Pax Európa.

Aztán Brüsszel polgármestere (akinek az arcáról nekem mindig a szilveszteri disznóvágás jut eszembe, szegénykém, nem tehet róla, hogy úgy néz ki :) betiltatta a demót a leghülyébb indokokat keresve - pl. sérti a muszlimokat = be van szarva. (a sérti a muszlimokat érv ugyanis nem a tolerancia jele, hanem azé, hogy az illető be van tojva.)

Na, aztán a leleményes PI-sek és Pax Európások kitalálták, hogy akkor a polgármester úrnak szerveznek szülinapi partit, és ennek keretében mennek Brüsszelbe. (Úgy látszik átmentek magyarba - mármint leleményesség és hatóságok kijátszása tekintetében... :) )

Aztán a Pax Európát megalapító bácsi, Udo Ulfkotte , beperelte Thielemannt, illetve a hivatalában is megpróbálta jobb belátásra bírni a polgármestert, egyelőre sikertelenül. Erről szól ez a videó.



Szóval most nem tudom, hogy áll a helyzet. Én személy szerint nem hiszem, hogy egy tüntetés sokat mozdítana az ügyön. Általában a tüntetéseket idejétmúltnak találom a 19. század csökevényének, mely 1968-ban még egyszer fénykorát élte.

Akárhogyan is, aki szeretne ellátogatni, biztosíthatom, hogy be nem jelentett tüntetésen való részvételért a belga rendőr nem lövi ki a szemét. (Lásd előző poszt :)) De ismerve a hatóságokat, nem javallom nem engedélyezett tüntetésen a részvételt, pláne nem Belgiumban, mert az ugye nem kell nekünk, hogy kitiltsák az ember Belgiumból, stb.

Szóval az iszlamizáció ellen fel kell venni a harcot, de - szerintem - az, hogy táblákkal kivonulunk az utcára, nem sokat változtat a dolgon...

Persze lehet, hogy van aki másképp gondolja...

2007. augusztus 23., csütörtök

Az év szava

Azt hiszem, a "szemkilövető törpepárt" kifejezést nehéz lesz az elkövetkező években überelni. :))

2007. augusztus 21., kedd

Az igazi Istenek! \m/

Semmiképp nem muszlimok:

2007. augusztus 13., hétfő

Trú Grétness

Azt hiszem, ez az a pont, ahol az emberi képzelőerő már komoly gondokkal kezd küszködni a méreteket illetően.




2007. augusztus 11., szombat

Szolgálati közlemény

Akinél megjelenit a PI oldalára mutató felhasználónév és jelszókérő ablak az oldalamra belépéskor, ne ijedjen meg, a Politically Incorrect-en jelenleg átalakítások folynak, feltehetőleg a PI-ről feltett képek és linkek okozzák a diszturbanciát.

\m/



2007. augusztus 9., csütörtök

Vajon más ember lennék...

...ha a húgom nem ilyen zenéket hallgat, amikor tizenévesek voltunk?

De azért pozitív, hogy aláírom magamnak a mai napig, hogy a Jasmin Wagner akkor is kurva jó nő volt, meg ma is az. Itt van egy friss videó tőle. Az agyat ez kevéssé tekeri fel:

Itt meg egy fotósorozat. YEA, BABY, YEAH! (Amolyan Austin Powersesen):

2007. augusztus 8., szerda

Interkulturális kommunikáció, 1. lecke

Milyen interkulturális hibát vét a miniszterasszony az alábbi videón?

PS: ja, most második megnézésre a srác ezzel is kezdte az üdvözlést...

Populááááris?

A Politically Incorrect, Németország legolvasottabb iszlámkritikus blogja a mai napon fejet hajtott a látogatók számossága előtt és a szerver megadta magát, összerogyott. Mostanra a hibát kiküszöbülték (te jó ég! lehet hogy ebben a szóban nem minden magánhangzó stimmel, de holnap, friss fejjel átnézem még egyszer). Az üzemeltetők úgy döntöttek, nagyobb teljesítményű szerverre teszik a tartalmat.

Hát, gratulálunk nekik a magas látogatottsághoz.

"Állítólagos külföldiek" és az "árja viking vér"

Idén áprilisban egy sajnálatos eset történt Bochum (Németország) városában, amikor is egy 19 éves érettségiző német lányt megerőszakoltak a nyílt utcán... kik is voltak az elkövetők? A kölni "Express" (igényesebb bulvárlap NRW-ban) óvatosan fogalmaz: "... a feltehetően külföldi elkövetők"...

Nos, nem lehet az ember elég óvatos előítéletekkel. Az alábbi fantomképek az elkövetőkről készültek. Tényleg: lehet hogy külföldiek, de lehet, hogy északi norvég "árja"-vér folyik bennük. Nem szabad ugyebár külsőre ítélni. Lehet hogy Rőtszakállú Erik utódjait ábrázolja a kép:


Persze ha valaki felemeli a hangját a sikertelen integráció miatt, vagy valaki a fenti elemek kitoloncolását veti fel, az természetesen intoleráns náci. Szegény bácsik: biztos mi, európaiak vagyunk a hibásak azért, hogy kettejüknek meg kellett erőszakolni azt a szerencsétlen lányt.

Nyilván dicső tett Allah szemében. Hős harcosok ezek kérem, akik ketten, két benga állat, meg tudott erőszakolni egy 19 éves védtelen lányt. Vajon miért? Mert nem viselt fejkendőt? Vajon ezek az elkövetők is fel vannak háborodva, ha "karikatúrák" jelennek meg az állítólagos prófétáról?

Az alábbi linken pedig Fjordman elmélkedéseit olvashatjátok a muszlim migráció és a nemi erőszakhullám összefüggéseiről (statisztikai adatokkal) a Skandináv országokban, elsősorban Svédországban.

Mivel Vili barátom szóvá tette, itten lehet olvasni a Fjordmanos cikket maygarul is :)

2007. augusztus 7., kedd

Háromszavas kérdés (magyarul csak kettő), mely romba dönti az iszlámot...

A már korábban is bemutatott VenomFangX- YouTube felhasználó újabb alkotása. Egy háromszavas kérdésről, mely magában bebizonyítja, hogy az iszlám hamis vallás és a sátántól származik.

Nyihaha...

A korábbi alkotása itt. Sajnos flag-gelték.

2007. augusztus 6., hétfő

Kivételesen nem muzulmánok...

... hanem komcsik, anarchisták és punkok vannak a videón, amelyre véletlen bukkatnam rá. Csak így az ősz és a szeptember közeledtével érdemes felfrissíteni ezeket a képeket. Ezúttal Berlinből:

A kreuzbergi városrész egyébként főleg muzulmán lakosságú többségéről híres, de erről majd később.

2007. augusztus 5., vasárnap

Claudia Roth (Zöldek): "Törökország nem iszlám ország"

A ZDF-nek adott interjújában (mely egyébként ma este 19.10-kor meg is tekinthető), Claudia Roth értetlenül áll azok előtt a politikusok véleményei előtt, akik Törökországot, mint egy az EU-ba nem integrálható államot látják.

A politikusasszony azon véleményének adott hangot, hogy örömmel látja, hogy az EU csatlakozás körüli vita Törökországban dinamikus reformfolyamatot indított el, és erősödtek az emberi jogok.

Ezután két bekezdésen keresztül sorolja, hogy hát igen, azért a keresztényeket és alévitákat nem kéne üldözni és talán a kurdok elleni atrocitások sem a legpozitívabbak. (Tehát amolyan "mit adtak nekünk a rómaiak" mintára megindokolja a saját állításáról, hogy miért nem igaz.)

C.Roth örülne neki, ha a szövetségi elnök (az államfő megfelelője nagyjábol azonos jogkörökkel, mint a magyar államfő) nem írná alá a nemrégiben elfogadott bevándorlási törvényt, melynek célja, a német szociális rendszer tehermentesítése. A törvény fő célkitűzései között a bevándolrók német nyelvi ismereteinek fejlesztése szerepel (az integrációs kurzusokat kötelezővé teszi, valamint óraszámukat 600-ról 900-ra emeli, azonkívül előírja, hogy a házastársként Németországba érkező nőknek nagykorúnak kell lenniük - így próbálva küzdve a muszlim kényszerházasságok ellen. Ez a törvény C. Roth szerint kirekesztő és igazságtalan, mert nem egyenlő emberként kezeli a japán programozót, aki folyékonyan beszél angolul, és az anatóliai iszlamista kecskepásztort, aki még a saját anyanyelvét sem beszéli folyékonyan. A törvény ugyanis a japán és amerikai bevándorlókat felmenti a kötelező német nyelvismeret kritériuma alól.)

Claudiánk ezután meg is magyarázza egy példával, hogy mennyire elrugaszkodottak a valóságtól a nézetei. Szerinte ha ő egy törökhöz menne feleségül, aki nem beszél németül, akkor nem hozhatná be ezt a törököt német területre. Nos igen. Általában kereső török nők azok, akik a férjeiket hozzák Németországba. Talán érdemes lenne megnézni, hány török kislányt (! - kiskorút) kényszerítenek házasságra törökországi törökökkel. Szegény lányok nem beszélnek németül, így teljesen férjükre vannak utalva, akik sokszor rabszolgaként kezelik őket. A lányok még orvoshoz, sőt nőgyógyászhoz sem tudnak elmenni panaszok esetén férjük nélkül, és akkor is férjükön múlik, hogy mi az, amit lefordítanak nekik az orvos szavaiból. Különösen, hogy sokszor a férj is alig beszél németül, és még a problémát sem tudják elmagyarázni. Nem beszélve arról, hogy az illető lányok gyakorlatilag egész életükre a lakásuk négy fala közé vannak zárva, elzárva minden társadalmi kontaktustól - német nyelvismeret híjján. A szörnyű életkörülmények sokszor öngyilkosságba hajtják ezeket a lányokat.

Anyagi oldalról nézve pedig: egy japán programozó vagy amerikai üzletember általában átlagon felüli keresetével átlagon felüli adóbevételt is jelent az államnak. Törökök esetén inkább csak a szociális hálót terhelik az újonnan érkezettek. A Szociális Hivatal előtt érdekes módon nem amerikai üzletemberek kígyózó sorait látni, mint ahogy ritkán hallani Köln és Berlin gettóiban randalírozó japán programozógang-ekről sem...

C. Roth talán néha kimehetne az utcára, és megnézhetné, hogyan élnek az emberek és felébredhetne multikulti rózsás álmából.

Claudi többi okossága este a ZDF-en.

2007. augusztus 4., szombat

"Az iszlám az európai országok alkotmányával nem összeegyeztethető"



Stadtkewitz CDU-Politikus a berlini IPAHB szervezet tüntetésén az Ahmadiyya szekta mecsetje ellen arról beszél, ami több millió németnek nyomja a lelkét. A mai német társadalmi viszonyok között a fenti beszéd megtételéhez bátorság, civil kurázsi is szükséges.

A beszéd sarakalatos pontjai:

Stadtkewitz megemlíti, hogy a mecsetek építőinek fő célja az európai szabadságot a sáriával felcserélni. A mecsetek egyúttal a sikertelen integráció jelképei, amiért (is) el kell őket utasítani.

Ezekben a mecsetekben ugyanis a társadalmaink, demokráciánk és életvitelünk ellen szóló beszédeket tartanak, visszamaradott és veszélyes tradíciókat tanítanak. Stadtkewitz azonban nem a terrorizmusról beszél.

Az egyes ember, aki integrálódni akar, képes az integrációra, azonban másként van ez az iszlámmal. Az iszlám Európába nem integrálható. Az iszlám egy politikai vallás, politikájnak céljai az európai alkotmányok alapvetéseivel nem összeegyeztetők.

Nem elfogadható, hogy mai társadalmainkban gyermekeket olyan eszmerendszerben nevelnek fel, amely kötelező érvénnyel a társadalmunkkal való összeütközésre buzdít, lásd a nő helyzete, a nemek közti egyenlőség, a más vallások elutasítása.

Stadtkewitz ezután felsorol néhány németországi muszlim gettót, ahol a "lakosok" a német lányokat rendszeresen "disznóhúszabáló kurváknak" nevezik. Ezek a lakosok soha nem fognak a német társadalomba integrálódni, nem tették ezt szüleik sem, nem teszik ők sem.

Aki azonban ezeket a problémákat felhozza, egyből szélsőjobbosként ítélik el.

Stadkewitz zárógondolata a beszédben, hogy nem hagyja magának egy egykori 68-as kábítószer-junkie-tól megmondani, hogyan működik a világ, és igenis ki kell mondani azokat a problémákat, foglalkozni kell azokkal az európa-ellenes eszmékkel, melyeket például az Ahmadiyya szekta terjeszt, aki a Berlin-Pankow-i mecsetet is építi.

2007. augusztus 2., csütörtök

Claudia Roth és a barbarizmusba süllyedő poszt-perzsa állam

Claudia Roth-ot a németországi zöldek zászlóvivőjét azért szeretjük, mert a legkülönbözőbb blogokon a legtréfásabb gúnyneveket adják neki.
Kedvencem a Bundesempörungswarze, ami nagyjából annyit tesz, hogy a Szövetségi Felháborodásügyi Mirigy. De a PI tollából mindig új elnevezések születnek.

Nem véletlenül hívják Szövetségi Felháborodásügyi mirigy-nek

Akárhogyan is, "hősünk" legújabb kijelentései szerint meg van döbbenve, hogy Irán a barbarizmusba süllyed. Mindenesetre örülünk, hogy végre feltűnt neki, hogy Iránban rendszeresen végeznek ki a legkisebb csekélységekért embereket, az állam Izrael elpusztítására törekszik, és atombombát fejleszt. Alig pár évvel később C.R. észreveszi, hogy "something's rotten in Iran".

A szuperzsaru

Bár nem közvetlenül az iszlamizáció témakörébe tartozik, de mivel az iszlamizáció és az emberi primitívség kéz a kézben járnak, gondoltam érdemes kiemelni a zindex hírét, miszerint:
"A támadó először szidalmazta a háza előtt megjelent rendőrt és polgárőrt, majd karddal a kezében az utcára rohant, s a fegyverrel a rendőr felé suhintott. Ezt a rendőr a tenyerén szerzett súlyos sérülés árán még hárította, a második vágás már a fülét érte."
A cikkben egy szamurájkardról van szó.

Nem tudom, a youtube-on van fent egy két videó a szamurájkard használatáról, körülbelül az a fegyver, amely számos keményebb anyagot is úgy vág át, ha megfelelően használják, mint a vajat.

Nomármost ha ezt a hatást a rendőr a kezével hárította, akkor minden elismerésem, nyilvánvalóan egy szuperzsaruról van szó.

Vagy pedig az index megfogalmazása furcsa.

Aki pedig nem hiszi, járjon utána. Itt egy videó, ahogy egy szamurájkard pengéjén szétcsapódik egy kilőtt töltény:

2007. augusztus 1., szerda

A Spiegel szerint az ősi germán napisten náci volt.

Épp itt ír arról a nagyon tájékozott Boris Kartheuser, hogy Daniel Bärwolf futballistát, aki ép átigazolt a VfB Lübeckből a Gothához, azzal vádolják, hogy neonáci ideológiákkal szimpatizál. A cikk írója kifejti, hogy az ősi germán rúnát ábrázoló póló, melyet a focista visel, elsősorban szélsőjobb körökben kedvelt. Ebben még igaza is van. Azonban ezután következik az indoklás:
"A szimbólum három horogkeresztből áll össze, és [...] Heinrich Himmler "Obergruppenführersaal"-jában volt látható."
No igen. Meg ősi germán rúnaírásokon, a Napot jelképezve. Nem tagadom, hogy ma a szimbólumot kisajátítják a neonácik, de azért ne írjuk már, hogy "náci szimbólum, mely három horogkeresztből áll össze". A története egyébként az, azért áll "három horogkeresztből", mert így jön össze a 12 ág. A 12-es szám a germán mitológiában pedig a tökéletesség jelképe volt. A germánok egyébként 12-es számrendszert is használtak, amíg kereszténységre nem térítették őket. A germán 12-es számrendszert egyébként a germán nyelvekben az őrzi, hogy a számneveknek 12-ig saját, egyedi nevük van.

Ja, egyébként meg a 12-es számrendszer is náci...

Bärwolf, alant pedig a tulajdonképpeni szimbólum:



2007. július 31., kedd

Major Tom, avagy éljen a Neue Deutsche Welle

Disznóhús-aktív eső Angliában

Nem vicc, a muszlimok Angliában tényleg azért panaszkodtak, hogy disznóhús lesz a levegőben, ha megépítik a Butchers Pet Care állateledel gyárát. Az építési terveket ezért meg kellett változtatni.

Részletek itt angolul, és itt németül.

Tehát a "szaghatások" megsértik a vallásuk előírásait. Oké, a mecsetek meg (többi közt) az én idegi állapotomat instabilizálják Európában, így kérem bontsuk le mindet - lelki egészségünkre hivatkozva. Meg mondjuk a lefejezések sem tesznek jót az európai lakosságnak. Akkor most mi legyen? Telepítsük "arrébb" a muszlimokat a fenti gyár mintájára? Mondjuk úgy pár tízezer kilométerrel...

Vajon kecskét melengetünk a keblünkön?

Nagy felháborodást és zavartságot okoz, hogy az USA elkezdte felfegyverezni Szaud Arábiát, és a golf térséget. A nyugati politikai elit, köztük a berlini vezetés (sőt egyes washongtoni politikusok is) - aggodalmaiknak adtak hangot a döntéssel kapcsolatban.

Valójában én is a fejemet csóváltam a hír hallatán, mígnek a Deutschlandrádió riportjában nem szólaltatták meg a berlini izraeli követség egyik munkatársát, aki kifejtette, hogy a döntés megfelel a térség politikai realitásainak. Az USA döntése, miszerint felfegyverzi az golf-térséget, azt a célt szolgálja, hogy erőegyensúlyt hozzon létre Iránnal szemben.

Nos, meglátjuk, mit hoz a jövő, én kicsit szkeptikus vagyok atéren, hogy szaud Arábiát kellene-e felfegyverenzi. Sokkal inkább Izrael és Oroszország az, akik katonailag "nyomást gyakorolhatnának" Iránra.

Remélem nem melengetünk kecskét a keblünkön arab országok felfegyverzésével.

2007. július 30., hétfő

Hátakkor beszéljenek a számok

Sokszor hallani-olvasni németországi törökök vérlázító baromságait, miszerint a Német gazdaságot a török bevándorlók építették fel.

Az a tény, hogy a német ún. "gazdasági csoda" 1955 és 1960 között valósult meg, míg az első török bevándolrók a hetvenes évek második felében kezdtek szivárogni, keveseket zavar. Akikre józan érvekkel valamennyire mégis lehet hatni, azok módosítva teszik közzé elméleteiket, miszerint ők a 70-es évek gazdasági válságából hozták ki a német gazdaságot.

Nos, a Gazdasági Minisztérium minden hőnapban közzé teszi a németországi munkanélküliségi adatokat Bundesland-okra lebontva. 1948-ig visszamenőleg követhető a munkanélküliségi ráta alakulása Németországban.

Íme a számok.

"A gazdasági csoda" - törökök nélkül:
Az 1950-es adatok 11%-os munkanélküliséget mutatnak, mely kicsit több, mint 1,8 millió munkanélkülit jelentett.

1960-ra ez a szám 0,8%-ra csökkent, és tartósan ebben a tartományban maradt. Ez a százalékarány kb. 180 ezer munkanélkülit jelentett.

Az 1973-as olajválság idejében a munkanélküliségi kvóta 1,2%, mely kb. 273 ezer munkanélkülinek felel meg. Az az adat az elkövetkező években emelkedett, és 75-ben érte el a csúcsát, 4,7% munkanélkülivel.

Itt kezdődött a törökök beáramlása. A világpiaci folyamatok következtében és az olajválság elmúlásával apró korrekció következett be a munkaerőpiaci helyzeten, a munkanélküliségi ráta 1980-ban 3,8%-ra csökkent, egyben elérve az azóta legalacsonyabb szintet.

1980 után azonban a munkanélküliségi ráta hirtelen emelkedésnek indult, majd beállva 9% körüli szintre az 1990-es újraegyesítés után ismét megugrott. Legmagasabb pontját 1997-ben érte el, 12,7 %-kal, mely 4,3 millió munkanélkülit jelentett.

Aki a táblázatokat és gráfokat szeretné megtekintheti, a Spiegel oldalán itt megteheti.

Kérdem én, hol van itt az állítólagos törökök általi "országépítés". A tömeges török beáramlás óta a német gazdaság hanyatlásnak indult, és csak 2001-ben történt a munkanélküliség arányában kis visszaesés 10,3%-ra = 3,85 Mio munkanélküli.

A német gazdaság csak napjainkban kezd magához térni, és lassú növekedés indult meg a tavalyi év óta.

Mivel a linkkel baj van, íme az ábra:

Klikk a nagyobb nézetért.

2007. július 29., vasárnap

Hol élünk, bazmeg?

Most olvasom az indexen, hogy egy volt cocialista képviselő fegyvert fogott egy biciklis futárra, mert "közlekedési vitába keveredtek".

Baromállat

Nem értem, hogy jön ahhoz egy ember, hogy mégha töltetlen és engedélyköteles fegyverrel is (különben is, micsoda "ellenérvek" ezek?!?!), de halálfélelmet okozzon a másiknak. Hol van itt a morál, hol vannak meghúzva a határok?

Pont ugyanolyan, mint a nyugat-európai muszlimok, akik feljogositva érzik magukat arra, hogy a minálunk kialakult szólásszabadság során az ő erőszakos vallásukra való érvrendszerrel alátámasztott kritikára halálos fenyegetéssel, esetleg gyilkossággal válaszoljanak.

Egyébként hamár itt tartunk, megvolt nekem is az első "Was guckst Du?" ("mitnéző'?") élményem. Épp átutazóban voltam Kaiserslauternben, megálltam kicsit a városban szétnézni, mire szembejön velem egy kábé harminc-negyven év közötti török fickó vörös, félhold-csillagos pólóban, és meredten néz rám. Énmeghát nézek vissza, gondolván, amit ugye az ember ilyenkor gondol, hogy hova kéne hazaküldeni az ilyeneket, meg mit keresnek ezek egyéltalán itt, satöbbi, mire ő bemozdul nekem, hogy "Was guckst Du?". Magyarországon már megszoktam, hogy idegbetegekre és elmebajosokra nem reagálok, ebben az esetben meg különösen nem hiányzott, hogy egy munkanélküli török (mit keresett volna ilyen szerelésben munkaidőben az utcán, ápolatlanul, stb.) a torkomba basszon egy kést.

De átfutott a fejemen, hogy ha egy 192 centis, szélesvállú, jó felépítésű fiatal sráccal szemben ilyesmit megenged magának ez az állat, akkor egy kisebb termetű személlyel, ne adj isten lánnyal mit tehet...

Persze, lehet azt mondani, hogy mindez spekuláció, de valahogy mégis ott motoszkálnak az emberekben ezek a gondolatok, és mindezeket a kétségeket ezek az integrációképtelen, bűnöző hajlamú egyének, nevezzük őket muszlimoknak váltják ki az emberekből. Igazi horrortörténeteket mégis különböző portálok fórumain lehet olvasgatni.

A Politically Incorrect egy minapi bejegyzésében például egy hannoveri fiatalember sztorijáról számol be, aki a közlekedésen szemtanúja volt, ahogy egy muszlim fiatalokból álló csoport "belekötött" egy babakocsis hölgybe, mondván, "dobd el a keresztény krumplizabálótól kapott gyerekedet, csinálok neked jobbat." - a megjegyzést röhögésroham követte a csoportban, majd egy fiatalember odament a muszlim csoporthoz, érdeklődvén, hogy mi a probléma. A reakció, a muszlim fiatalok mindegyike előkapott egy-egy kést.

A harmadik baromállat a héten pedig egy dán zöldpárti muzulmán képviselőasszony volt, aki az Al Quaida támogatására hívott fel, illetve dán katonák elleni terrorcselekmények elkövetésére. Részletek a PI cikkében.

Másik baromállat

Ooooch lustisch... nur für dich

Ó, Uram, kérlek add vissza a nyelvemet...

"Oh, Herr, bitte gib mir meine Sprache zurück"

lustisch :)

További képek...

... a strandröplabda-bajnokságról az indexen. A galéria itt elérhető.


2007. július 28., szombat

Malmöi helyzet

Egyik kedves olvasó szokta irogatni kommentekbe nálam és Ben-G-nél is a svédországi Malmö városa béli szörnyű helyzetet, amit a muszlim bevándorlók alakítottak ki. Íme a képi anyag - és ez csak a felszín:

2007. július 25., szerda

Mit adtak nekünk a muszlimok?

Hát strandlabda világbajnokságot biztos nem...

John-Doe-törvény

Mint a Politically Incorrect jelenti, az USÁ-ban ma elfogadták a John Doe törvényt, mely biztosítja az amerikai polgároknak, hogy amennyiben gyanúsnak látszó muszlimokat/muszlim szervezeteket jelentenek fel, védve legyenek a muzulmánok ügyvédeinek bosszúrohamaitól. Mert utóbbi szervezetek nemdebár a "kétes" háttérből szerzett pénzeikkel könnyedén bérelhetik fel a legjobb dhimmi-ügyvédeket, míg az amerikai állampolgár csak saját pénztárcájára számíthat.

Végtelenül örülnék Vili nevű olvasóm kommentárjának, akinek bizonyára jobb rálátása van a John Doe törvényre...

Pro Germania

Átalakultam Pro-Germaniává, elsősorban azért, mert úgy veszem észre, hogy az elmúlt időszakban szinte csak Németországgal kapcsolatos híreket elemeztem, másfelől meg duzzad a mellem a Németország iránti szeretettől...

Muszlim kultúragazdagítók

Na, asszem ezeket kéne az első repülővel szépen hazaküldeni:

Akiket nem szeretünk...

Két emberfajta van, akiket nagyon nem szeretek. (Najó, a terroristákkal és szélsőséges muszlimokkal együtt három).
Az egyik az állami hivatalnokok és általában a hivatalnokok csoportja. Utóbbiak 8-16-ig ülnek benn állami hivatalok, vagy multicégek irodáiban, általában fogalmuk sincs semmiről, a munkájukat a legritkább esetben képesek megfelelően és hatékonyan ellátni, és tárgyalásra tökéletesen képtelenek. Az egyetlen, amit jól tudnak, formulákat kinyomtatni, aláírni és pecsételni. A kék formulát, amivel a piros nyomtatvány igényelhető, azzal pedig sorban állhatok a sárga papírért, satöbbi. Nem is részletezem, mindenki ismeri...

A másik embercsoport, akik szintén mélységes megvetésemet élvezik, az állandóan sztrájkoló, szakszervezeti tag munkás, és a hozzá kapcsolódó szakszervezetek. Utóbbiak folyamatos béremelésköveteléseikkel, és sokszor teljesen irreális követeléseikkel képesek órákra/napokra/hetekre megbénítani egy ország adott szakmai területét (utóbbi héten Németországban pl. a vasúti közlekedéssel tették ezt), és a hivatalnokokhoz hasonlóan teljesen tárgyalásképtelenek, elképzeléseik a valóságtól távol állnak.

Nézzük meg a német helyzetet. Németországban több szakterületen munkaerőhiány kezd kialakulni (mely a gazdaság növekedését jelzi). Idén, Kelet-Németországban például a földekben rohadt meg a spárga, mert Müntefering szocialista elnök nem volt hajlandó időlegesen megnyitni a német munkaerőpiacot lengyel idénymunkások előtt. A belső munkaerővel kell megoldani a problémát - mondták. Nos, és Délnyugat - Németországban leledzem, ahogy az utcákat járom és figyelem a munkanélkülieket, kötve hiszem, hogy az utcán a hányásában fetrengő munkanélküli punk felutazna Mecklenburg-Vorpommern tartományba spárgát szüretelni. (Aratni? Szedni?)

De lépjünk is túl ezen, túléljük, hogy drágább lesz a spárga jövőre.

A héten azonban felvetődött az ötlet, hogy a német munkaerőpiac hiányosságai miatt érdemes lenne az egyébként 2009-ig, ill 2011-ig fennálló átmeneti korlátozásokat a kelet-európai képzett munkaerővel szemben feloldani, hogy képzett, diplomás kelet-európai fiatalok könnyebben találhassanak munkát Németországban. Több cég és szervezet is jelezte már ezirányú igényét.

Nos, erre a szakszervezet felkapja a fejét, és máris verik a nyálukat, hogy "dömpingbérek", meg pestis lesz Németországban, ha lengyelek, csehek, baltiak, magyarok érkeznek dolgozni... és az német nép keserű kiáltása hallik majd...

Tehát összefoglalva a kérdést: analfabéta török köcsögök, akik egész életükben birkát tenyésztettek Anatóliában, és csak a német szociális rendszert terhelik, és németül sem beszélt az oké, az jöjjön. Képzett kelet-európai munkaerő, az maradjon otthon. Neadj isten olyan emberek érkeznének Németországba, akik folyékonyan beszélnek németül (esetleg más nyelveken is), és diplomájuk is van. Fúj, ezek nem kellenek. Ezek még adót is fizetnének...

Na. Ezért utálom a szakszervezeteket, meg a hivatalnokokat.

Egyébként mielőtt bárki is megvádolna, egyáltalán nem savanyú a szőlő. Jól megvagyok egyéni vállalkozóként Németországban (erre az esetre nincs korlátozás)... nem magam miatt írom a fentieket, hanem Németország iránti szeretetemből kifolyólag, mert egyszerűen vérzik a szívem látva, hogy hogy dönti romba a politikai vezetés az úgynevezett szocialista és zöldliberális multikulti-fanok és szakszervezetek nyomására az országot.

És nosztalgiával gondolunk Napóleonra és Bismarckra, akik az efféle tiltakozó, tüntető csőcseléket ágyúsortűzzel bírták jobb belátásra... dehát sajnos azok az idők elmúltak. Ma kérem demokrácia van, amíg be nem vezetnek valami iszlamofasiszta diktatúrát...

2007. július 21., szombat

Geht's noch?

A Spiegel múlt heti számában azzal foglalkoznak, hogyan ássa alá a terrortól és szélsőséges iszlámtól való félelem a jogállam alapjait, és hogyan kerülnek háttérbe a szabadságjogot.

Mindez nagyon szép és jó, hiszen a problémával el kell kezdeni foglalkozni, el kell kezdeni beszélni róla, tudatosítani kell. Nem lehet tovább a fejünket a homokba dugva mantrázni, hogy az iszlám a béke.

Igen ám, csakhogy ebben a cikkben az értelmes újságíró kb. 50 km2 pontossággal behatárolja leírja a német légvédelem fő radarállomásának pozícióját, illetve felvázolja a rendszer működését. Persze, nyilván olyan információról van szó, ami nem top secret (bár ki tudja), de attól még nem gondolom, hogy nagydobra kéne verni mindezt. Ha esetleg valamelyik terrorista nem tudta volna, akkor most már ő is tudhatja. Ezeknek meg aztán van szabadidejük; egy kis google.map, egy kis helyszíni szemrevételezés, aztán mindez bekeverve egy kis beteg iszlám ideológiával és kész a katasztrófa.

Óvatosabban kedves újságírók.

Karikatúrák, ezúttal Németországból

Ez Europäische Wertén ajánlják ezt az oldalt, melyben Götz Wiedenroth, német karikaturista alkotásai láthatók. Kellemes szombat délutáni szórakozásként mindenkinek ajánlom figyelmébe, akárhogyanis, némelyikhez szükséges némi jártasság a német belpolitikában is.

Talán internacionálisabb az alábbi alkotás is, mely jól mutatja a túlzott, rosszul értelmezett feminizmus hátulütőit is.


Feliratok: Németország, 2007.

A bal oldali kép (a hölgy szájából): "Ha nem csinálod, amit kérek, felhívom a rendőrséget és azt mondom nekik, hogy fenyegettél, és zaklattad a gyerekeket... hinni fognak nekem, hidd csak el! Akkor aztán mehetsz az utcára!"

A jobb oldali kép (a férfi szájából): "Ha nem csinálod azonnal, amit mondok, kapsz még egyet! És soha többet nem mehetsz az utcára."

A kép aláírása: "Egyre több német férfi tér át az iszlámra..."


A nap hőse...

... a nap hőse kérem szépen Neal Boortz amerikai rádiós műsorvezető, aki a floridai Orlandóban sugárzott műsorában komolyan kritizálta az iszlámot és a muszlimokat, mire (természetesen) egy felháborodott muszlim hallgató telefonált be.

Az eredmény itt hallgatható meg:



A felvétel sajna kicsit régebbi, de most találtuk...

2007. július 15., vasárnap

"Azt hiszem, ideje lenne lassan kellemes hazautat kívánni nekik..."

... mármint a németországi törököknek - írja az egyik PI olvasó abban a bejegyzésben, melyben a német iskolarendszer nehézségeit írja le és mutatja be egy videó. Az alábbi videón egy hamburgi városrész egyik iskolája kerül bemutatásra, ahol a tanulók többsége olyan migráns, akik nem vagy alig beszélnek németül. Hihetetlen nehézséget okoznak ezzel a tanerőnek és német lakosságnak egyaránt. A török és egyéb muszlim bevándorló szülők csak akkor hajlandók németet tanulni, ha az állam fizeti a kurzust. (Azaz a német adófizető).

Látszólag jelentéktelen, hogy egyes gyermekek rendszeresen kivonják magukat az úszásoktatás alól - a Koránra hivatkozva - azonban mégis fontos megfontolni, hogy milyen üzenetet közvetít ez. Ezek a gyerekek úgy nőnek fel, hogy azt tapasztalják, hogy rájuk más szabályok vonatkoznak, hogy ők kivonhatják magukat bizonyos kötelezettségek alól.

Nos csatlakozom a PI-nek a videót eljuttató hozzászólóhoz. Ezeknek a parazitáknak ideje lenne lassan kellemes hazautat kívánni...



(a második és harmadik részhez a Youtube oldalra kell menni)

2007. július 13., péntek

Bundeswehr - Honvédek

Ma rá kellett döbbennem, hogy a gumimacik védik a hazámat:

Macarena

...és ha már előjött a téma íme az eredeti videó:

2007. július 12., csütörtök

Humorizáló rendőrök

Néha a német rendőrség is túllő a célon. Egy török ifjú szivatása... részemről szórakoztatónak tartom:

Egy török videó keresőszavai

Lám lám, a "Török, ne felejtsd el ki vagy" című "török hazafias-nacionalista" videóra a júzer az alábbi keresőszavakat definiálta a youtube-on:

"Türkei Türke Türke Nazi Islam Moslem Ausländer Hass Gewalt Rassismus Idiot Berlin Kreuzberg Ghetto Hitler Nazi Sieg Heil Mein Kampf SS SA greece hellas hellenic alexandros megas pkk gerilla kürdistan apo abdullah öcalan xelil xemgin zaza kürd kürt heval serok armenian genocide turkey ottoman holocaust denial bbc deportation armenia Ararat terrorism terror terrorists Hrant Dink Ogün"

Érdekes keresőszavak. Nem akarok nagyon reklámot csinálni neki, akit érdekel a videó, lefordíthatja a videó címét németre, és azt beírva megtalálható a videó...

Vajon véletlenül kerültek a náci iszlám keresőszavak egymás mellé?

Visszhang

Még egy megjegyzés az integrációs fórumról. Az egyes újságok és blogok fórumjain, valamint a rádióműsorok betelefonálóinak véleményeiben egy dolog nagyon erősen látszódik, egy új jelenség kezd kibontakozni, mellyel azonban sokan már régebb óta tisztában vannak.

A vélemények hangadói egyértelműen kezdik szétválasztani a migránsokat a török-muszlim bevándolróktól. Az integrációs fórum rámutatott, hogy az egyéb országokból érkező bevándorlók beilleszkedése, jöjjenek olaszországból, Svédországból, Amerikából, vagy a távoli Kínából, ill. Japánból, nem okoz gondokat, és mindenféle kompromisszumos javaslatra nyitottak. Az integrációs fórum körüli viták rámutattak, hogy a német társadalomban a bevándolrási problémák alapvetően egyetlen népcsoportra vezethetők vissza, a Törökországból érkező bevándorlókra (Németországban ők alkotják a legnagyobb muszlim-bevándorlócsoportot).

A török szervezetek tiltakozásával és nagyhangúságával ez azok számára is nyilvánvalóvá vált, akik eddig a jelenséggel nem voltak tisztában...

Percről percre - vita az integrációról 2.

"A szövetségi kormánynak az ember nem küld ultimátumot, pláne nem akkor, ha a parlament által elfogadott törvényről van szó". - kommentálta Angela Merkel kancellárasszony a három szélsőséges török szervezet bojkottját és ultimátumát az integrációs csúcsra vonatkozóan.

Videó

750 millió EUR-t fordítanak integrációs célokra. Melyet én személy szerint túl soknak találok német adófizetők pénzéből, hiszen az integráció nem a német társadalom problémája kéne hogy legyen, hanem azoké, akik Németországba érkeznek. Amennyiben pedig ez a lehetőség nem áll a migránsok rendelkezésére, akkor nem biztos, hogy a nyugati demokráciákat kellenek terhelniük. Törökországban a muzulmánok például nincsenek üldöztetésnek kitéve, nem tekinthetők tehát menekülteknek. Főleg kelet és dél-anatóliából érkező bevándorlók semmit nem adnak a nyugat társadalmainak, csak anyagi terheket rónak a szociális rendszerekre. A német nyelvismeret teljes hiánya áll fenn. Németországba egyébként évente kb. 9000 olyan török bevándorló érkezik, akiket házasodási célból hoznak be az országba. A német nyelvismeret esetükben teljesen hiányzik. Napjaikat az anatóliai elvárásoknak megfelelően a lakásban töltik, mindenféle társadalmi kapcsolattól (a német társadalommal) elzártan. Gyermekeikkel törökül beszélnek, és jelentős szociális juttatásban részesülnek. (Politically Incorrect).

Az integrációs fórum további résztvevői egyébként olasz, görög, spanyol és további kisebb nemzetek képviselő szervei, valamint egyéni képviselői voltak. Az ő "problémáik" azonban elhanyagolhatók voltak, a kérdéseket könnyen sikerült tisztázni. Vicente Riesgo, a "Spanyol Szülők Szervezete"-nek vezetője például "konstruktívnak és tárgyilagosnak" nevezte a találkozót.

A török "Hürriyet" lap a német kormány lépését rasszistának titulálta. Angela Merkel válasza: ez a vélemény is része a véleménynyilvánítás szabadságának, még akkor is, ha nem tetszik nekem.

Néhány érdemi pont:
- az integrációs kurzus (nyelvtanfolyam és országismereti előadások sorozata) időtartamát 600-ról 900 órára emelték.
- az integrációs kurzuson részt vevő szülő gyermekének elhelyezését és gondozását biztosítják.
- Online- kapcsolati lehetőség olyan nők számára, akiket házasságra akarnak kényszeríteni.
- A Németország területén élő migráns nők helyzetének javítása.

(Spiegel)

A PI fejtegetése szerint, mellyel egyetértek, a török szervezetek, köztük kiemelten a három török távolmaradó szervezet fő problémája a hatalmának és befolyásának elvesztése a török lakosság, mindenekelőtt a török nők felett, akik német nyelvismeretük birtokában már nem lesznek annyira elveszve a német társadalomban, mint eddig. A Deutschlandfunk rádió riportja szerint sok orvos tapasztalta, hogy a vizsgálatra érkező török nők nem tudják elpanaszolni problémáikat, - abban férjeik segítségére szorulnak, akik kedvüktől függően tolmácsolják nekik az orvos által elmondottakat, ha egyáltatán tolmácsolják.
Az egyéb adminisztrativ és szociális problémákkal is az illetékes szerveket kereshetik meg a török nők nyelvismeretük birtokában, nem kell a helyi mecset közvetítésével (és kommentárjaival) intézni dolgaikat. Tényleges presztízs és hatalomvesztéssel jár ez a radikális muszlim szerveetek vezetőinek...

Az integrációs fórum egyébként másodszor került megrendezésre, Merkel asszony egy harmadik kört tervez 2008-ban.

Percről percre - vita az integrációról 1.

A németországi integrációs egyeztetésen, melyről az előbbi posztban írtunk, végülis csak három török szervezet nem vesz részt. Korábban négy szervezet fenyegetőzött bojkottal, de időközben a "Török Állampolgárok Tanácsának" képviselőinek úgy látszik, megjött az esze, és mégis részt vesznek a tanácskozáson. A tanácskozás egyébként fórum az egyeztetésre, így a részvételt bojkottálók maguktól veszik el a lehetőséget az érdekegyeztetésre. - ( Spiegel)

Közülük néhányan egyébként "alkotmányossági aggályaiknak" adnak hangot (biztos sokat beszéltek az elmúlt időben Sólyom köztársasági elnök úrral), állítólag ugyanis a törvénytervezet "kirekesztő" törökökkel szemben (holott az új szabályozások nem csak a törökökre, hanem minden nem - EU állampolgárra vonatkoznak. A japán és amerikai állampolgárok is csak egy pont alól nyertek mentességet, ez pedig a nyelvismeret kritériuma.)

A török szervezetek aggályait a zöldek és a die Linke (a régi DDR - SED - kommunistapárt újraformálódott mutánsa), valamint a szocialisták soraiból néhány képviselő osztja.

A 47 éves Kenan Kolat isztambuli polgár, a Török Közösség németországi elnöke, az integrációs fórum bojkottjának egyik vezető figurája azzal fenyegetőzik, hogy nem vállal felelősséget a németországi törökök viselkedéséért, ha a törvény jelenlegi formájában elfogadásra kerül. (Welt). Valóban felháborító, hogy Németországban németül kell tudni.

Maria Böhmer (CDU) integrációs miniszterasszony, a jelenlegi tárgyalások kormányoldalának egyik kulcsfigurája. Vajon modern Margaret Theacher-ként mutatkozik be a tárgyalásokon, vagy engednek a török bojkott nyomásának?

2007. július 11., szerda

Fingers crossed, integrációs fórum holnap

Angéla Merkel és a bevándolrókat képviselő szervezetek között németországban. Négy török szervezet, köztük a radikális Ditib, bojkottálja a részvételt, mert sérelmezik, hogy németországban németül kell beszélni, és nem lehet kisgyerekeket megerőszakolni.

Az integrációs vitanap apropója az új német bevándorlási törvény, mely szerint a bevándolrónak legalább minimális német nyelvismerettel kell rendelkeznie (alapfok, 3-500 szó, mely elegendő a bankszámlanyitáshoz, bevásárláshoz, orvoshozmenéshez, szomszédoláshoz, stb.), és a feleségnek nagykorúnak kell lennie.

A Ditib szerint a törvénytervezet kirekesztő és külföldiellenes (a szokásos szöveg).

Holnap bővebben az eredményekről.

Megjegyzendő, hogy a törvény elfogadása független a találkozón való részvételtől. A törvényt a négy szélsőséges szervezet részvétele nélkül is meghozzák. Az összes nem-muzulmán képviseleti szerv elfogadta a meghívást...

2007. július 10., kedd

Török reklám...

... a laicisztikus Törökországért... A PI-n olvasható német fordítás, aki beszél törökül, esetleg beírhatná a kommentbe a magyar fordítást.

Sarkozy belülről bomlasztja a szocikat...

... mint arról az index tudósít. Sarkozy több pozíciót kínált szocialista politikusoknak, a szocik nem tudják lereagálni a taktikát, és belső vitákba kezdtek.

Várjuk ki mi lesz a vége. Sarkozy esetleg megteremti a társadalmi alapot (integrációs és bevándorlási) politikájának végrehajtására.

Közben az sem felejtendő, hogy Németországban, a másik államban, amelyen az EU alapszik, eközben szigorodnak a bevándorlási törvények. Persze ehhez még remélni kell, hogy a CDU-ban lesz kitartás a politika végigviteléhez, hiszen a muszlimok máris verik a nyálukat a szigorúbb döntések ellen...

2007. július 8., vasárnap

A mongolok miért nem tiltakoznak

Megjelent a die Welt oldalán egy cikk a tatárjárásról és az azt kísérő pusztításokról. Minden esetben, amikor a török előrenyomulással és az oszmánok rémteteivel foglalkozó cikkek jelentek meg, a kommentátorok között százszámra jelentek meg sértődött törökök, akik azt hangoztatták, az egész csak kitaláció és csak heccelés a törökök ellen.

Nos nem mondom, hogy Németországban sok a mongol bevándorló, de azért vannak jópáran. Tiltakozni mégsem tiltakoznak, és megsértődve sincsenek.

Sőt, a magyarok sem tiltakoztak, amikor az augsburgi csata került bemutatásra, vele együtt a kalandozások kora - német szemszögből.

Úgy látszik minden nemzet képes szembenézni saját múltjával, melyben sötét korszakok is voltak, csak a muszlimok nem. Hiszen ők a béke vallásának követői és történelmük során angyalok kormányozták az országaikat. Mást állítani ma Nyugat-Európában politikailag inkorrekt.

Minority Report - újraszerkesztett változat

Megjelent a Minority Report frissített száma.

Innen letölthető.

A műben esettanulmányok olvashatók Európa iszlamizációjának témakörében. Mindenekelőtt az elmúlt hónapok mecsetépítési botrányai körüli témákkal bővült a tanulmány, illetve számos eset bővítésre, frissítésre került.

A mű 496 oldal terjedelmű.

A mű főbb témakörei (kivonat):
- Németország változás alatt: török vendégmunkások, párhuzamos társadalmak, háború a városokban - fiatalkorú bűnözés, egy világ eltűnése - a berlini zsidóság
- Mese a párbeszédről: a muzulmán-keresztény párbeszéd alapja a megtévesztés - hogyan hagyják jóvá nyugati imámok az öngyilkos merényleteket.
- A dzsihádról és a kereszteshadjáratokról
- Halálos tradítiók: kényszerházasság, vérbosszú, becsületgyilkosság
- A társadalmunk vége: vihar előtti csend?

Ezen kívül számos interjú, számos esettanulmány kerül leírásra a műben, ugyanúgy, mint főbb esetek felvázolása az egyes nyugateurópai országokból. Hogyan nyernek egyre nagyobb teret az iszlamisták.

The real Islam

Shocking video about the real nature of islam:

Well, nothing new for us, obviously :)

Egy kulcsmondat:
Nem lehetsz moderált muszlim. Az olyan, mintha azt mondanád, hogy moderált náci vagy, vagy moderált Al-Quaida tag.

2007. július 7., szombat

"Lehet hogy ti tudni jó kocsikat épít, de a Törökország katonailag mindig járt Európa előtte"

Valahogy így lehetne lefordítani szerencsétlen Török srác tört németséggel írt kommentjét, miután beleolvasott a Politically Incorrect blogba, Németország legnagyobb iszlamizmus-ellenes portáljába.

Szegénykém felkiálltással kezdi: "Tényleg ennyire hülyék vagytok?!"

Majd arról bátorkodik hosszasan referálni, hogy az összes eddigi terrorcselekményt tulajdonképpen a CIA követte el a MOSZAD-dal karöltve azért, hogy egy zsidó világkormányt juttassanak hatalomra. Az összefüggéseket tessék tőle kérdezni, én csak idézem.

Szórakoztató persze mindig ezeknek az embereknek a véleményét olvasni, akik a Mein Kampf és Michael Moore Fahrenheit-je többszöri olvasása illetve megnézése után minden további informálódás, és főleg realitásérzék nélkülözésével hosszas fejtegetésbe kezdenek egy cionista összeesküvésről.

Egyébként a realitás hiányának talaján maradva: hamár világkormány, akkor inkább legyen zsidó, (esetleg zsidó-keresztény,) mint iszlamofasiszta.

Másik kedvencem egyébként, amikor George Bush-t teszik felelőssé a 9/11-es terrorcselekmények elkövetéséért. Vili barátom mutatott egyszer rá nagyon bölcsen, hogy ha az amerikai kormány egy ilyen méretű összeesküvést ki tudott volna agyalni és végrehajtani, akkor az sem jelentene gondot nekik, hogy megoldják, hogy a közvélemény ne tudjon róla.

De mindegy is, ifú török srác valószínűleg túl sokat szívta a megpörkölődött csirkehús bódító szagát a kebabstandján. A PI kommentelői nem is tulajdonítanak nagy szerepet, vagy komolyságot a bejegyzésnek, én is csak arra szerettem volna rámutatni, mennyi hasonlóság van a magyar szélsőjobb és az iszlamofasiszták gondolkodásmódja között. És hogy emiatt a gondolatvilág miatt az iszlám ugyanúgy nem szalonképes európában, mint bármely más szélsőjobb ideológia.

Amúgymeg:


Kis vidámság szombat estére

Nem a kedvenc sorozatom, de azért elismerem, hogy a hatfős társaságnak, akik a "Sechserpack"-ot készítik, vannak néha jó ötleteik. A "Wie definiert ein Soldat..." sorozaton pl. jókat szoktam szórakozni:

Wie definiert ein Soldat...

...Freundschaft?



...Kameraden?



...Essen?



...Gesundheit?



...Freizeit?



...Musik?



...Seele?



Szombat délutáni kellemes elfoglaltság

Nem vagyok ugyan sem nagy melegbarát, sem liberális (és a melegházasságot is ellenzem), de azért nehezemre esik megérteni, hogy egyeseknek az a szombat délutáni elfoglaltságuk, hogy felpakolják a kereplőt, meg a nácizászlót, és kimennek melegeket dobálni tojással.

Most nem azért, de kit érdekel, vagy kit zavar, hogy egy évben egyszer felvonulnak. Felőlem aztán, vonuljanak, nem kell odamenni, akinek nem tetszik. Komolyan, egyes emberek keresik az alkalmat és minden lehetőséget arra, hogy agyilag felbasszák magukat. Mire jó ez? Bántja őket biztos, mint a muszlimokat minden.

És pláne mi a faszt keres ott egy nácizászló, közismertebb nevén árpádsávos zászló. Mi köze van a melegfelvonulásnak, vagy az ellenzésének bármilyen fajta magyarságtudathoz. Ismét a szélsőjobb rendszerrel van csak összefüggésben, amikor is a nácik uralma alatt melegeket is gázosítottak el illetve üldöztek. Pláne az idézett cikkben való egyik képen látható felirat: "Kicsi köcsög, nagy a füle meg az orra is". De persze kikérik maguknak, ha leantiszemitázzák őket.

Namindegy, szánalmas...

A nagymagyarok mindenhol ott vannak.

Árja magyarok és a sípjaik

Sírás lett a vége

7/7

A Daily Mail oldalán olvasható egy sztori, a londoni 7/7-es robbantások túlélőjével, aki részletsen ecseteli a borzalmakat, amelyeket átélt.

Rachel North, aki két évvel azelőtt egy nemi erőszak áldozata volt, július 7-én átélte a terrorizmus borzalmait is. Az összekötő kapocs: mindkét esetben egy jamaikai származású brit férfiről van szó, amely engem a cikk olvasása közben meglepett. Legalábbis a sztereotíp jamaikai képbe, azaz a fűtől teljesen relaxált, reaggie-ző jamaikai énekesek képétől messze esnek ezek az erőszakos cselekedetek. De mégis megtörténtek, és mégis így történtek meg.

A cikk apropója természetesen a 7/7 évforduló...

Honnan tudja, hogy az orvosa terrorista?


Nyissa ki kérem a száját, és mondja: "Allaaaaaaah"

Pörökölt terrorista

A sajtóban nem jelent meg a kép (legalábbis számomra nem ismeretes). A glasgow-i rendőrség elfogja a Glasgow reptéri félresikerült merénylet egyik elkövetőjét (aki lángoló ruhában hagyta el a kocsit).

A doktorbá':
(Megjegyzeve, hogy az öngyilkos merénylet arról szólna, hogy ő a kocsiban marad. Hogy lesz így ebből 72 szűz, ejnye-bejnye...)

"Már most hiányzik Blair"


Mint ismeretes, Gordon Brown első intézkedései között elrendelte a rendőrség és egyéb belügyi szervezetek képviselőitől, hogy ne használják a "muszlim szót" a terrorizmussal összefüggésben. Valahogy így:

Az erőszak rossz

Nem tudom, mennyire olvasható a képfelirat:
Pápa: Az erőszak rossz.
Muzulmán dzsihadista: Vond vissza, vagy megöllek!!

2007. július 6., péntek

Boldog július 4-ét

megkésve bár, de törve nem, a függetlenségnapi bejegyzés:

Support the Troops


és:

2007. július 5., csütörtök

Elvtársak, a helyzet fokozódik

Mint az várható volt, a németországi törökök "megbántva érzik" magukat a német bevándorlási politika új irányvonalai miatt. A német hatóságok az alapvető jogok és kötelezettségek betartását követelik, a török szervezetek szerint a törvény kirekesztő. Egészen drámai Gabriele Boos-Niazy, a muzulmánok németországi tanácsának képviselőjének a helyzete, aki nyilatkozatában kijelentette, nem hajlandó megjelenni a tanácskozáson, pedig szegénykém meg sem volt hívva.

Melyek azok a sarkalatos pontok, melyeket a törökök "kirekesztőnek", "iszlamofóbnak", "sértőnek" találnak?
- a németországban letelepedő nem-EU állam állampolgárjának németországba szintén beköltözni szándékozo FELESÉGÉNEK nagykorúnak kell lennie.
- a betelepülő feleség és egyéb családtagok esetén megkövetelt a német nyelv legalább minimális ismerete.
- 16 és 23 év közötti betelepülő családtagoknak képesnek kell lenniük önmaguk ellátására (ez a szociális támogatások alóli kivonást jelenti, azaz, hogy a 18 évesen betelepülő srác első útja ne a szociális segélyezőhivatalba vezessen, mint az ma még megszokott...

Erre fel az említett muszlim szervezeti képviselőasszony, Gabriele Niazy kijelentette, nem hajlandó résztvenni a tanácskozáson a kormánnyal, melyre egyébként meg sem hívták, hozzátéve, hogy nem kíván "díszelegni" Böhmer államtitkárasszony mellett.

A török reakció a következő szavaktól hangos: "képmutatás", "integrációellenes", "elfogadhatatlan", "alkotmányellenes".

Merkel Miniszterelnökasszony a visszhangokra tekintettel, a kérdéseket tisztázni kívánva csúcstlálkozóra hívta meg a muzulmán szervezeteket, akik azonban a meghívást visszautasították, bojkottal fenyegetik.

A megkívánt minimális nyelvtudás 200-300 szóból áll, mely megkönnyítené a kommunikációt a bevándorló törökök és a német lakosság között. A minimális nyelvtudás elegendő ismeretet biztosítana, hogy a bevándolró egyedül el tudjon menni vásárolni, bankszámlát tudjon nyitni, elpanaszolhassa az orvosnak a fájdalmait, satöbbi.

A belügyminisztérium szóvivője, Stefan Keller szemtelenségnek nevezi, hogy a törökök "heccelésnek" nevezik a törvénytervezetet. "A németországi törvényekben a Szövetségi Köztársaság számára hozzuk meg a törvényeket, nem garantálunk külön jogokat sértődékeny csoportoknak."

Schäuble (CDU) belügyminiszter a török szervezetek vádjait nevetségesnek nevezte, mint ahogy azt is, hogy az említett szervezetek "alkotmányellenesnek" tartják, hogy a nyelvismeret megkövetelése alól kivételt képeznek az amerikai és japán állampolgárok.

A panaszok természetesen nyitott fülekre találnak a német baloldali SPD képviselőinek körében (a szokásos, nem is részletezem, egyszerűen unalmas és felháborító a szocialisták idiotizmusa Németországban)

A török szervezetek távolmaradása a tárgyalásoktól egyébként nem befolyásolja a törvény életbelépését. A távolmaradással saját helyzetüket rontják.

A die Welt cikkének kapcsolódó fóruma egyelőre olvashatatlan, mert olyan gyorsan pörög, hogy amire lapoznék, elcsúszik az egész tartalom két három oldalnyival. Szóval az olvasói reakciókról majd később...

Rage Boy

Vili ajánlotta ezt a linket Rage Boyról, aki időközben az antiiszlamista blogok igazi sztárja lett...

Például a három tenor egyikeként:

Vagy operasztárként:

Rocksztárként:

Az Independence Day fellépőjeként:


Futballsztárként:

Vagy háromrészes a fogorvosnál:



De szpájszgörlként sem rossz:

2007. július 4., szerda

Sorrendiség

Azt hiszem, a kép és a videó összepasszol. Az időbeliség azonban kérdéses ;)



Kellett nektek:

Einigkeit und Recht und Freiheit

Nincs ennél szebb, gyönyörűbb ország a világon. Ezzel hajtok fejet szeretett Németországom előtt:

Árad a béke

Az iszlám a béke:


Klikk a képre és tessék megnézni a többi hat részt is. Nem elfelejteni: ezek az "emberek" itt élnek közöttünk!

Külön figyelemreméltó a felháborodottság, amit a hallgatóság mutat a gyűlöletbeszédek hallatán...

Most akkor mi is dobjuk el az agyunkat?

Szóval itt van ez az oldal, ahol a szabadidejével mitkezdeni nem tudó muszlim ifjúság elemzi, hogy milyen erőszakos is a Biblia, milyen sok helyen van benne erőszakos cselekményre utalás, esetleg felszólítás.

Valaki esetleg felvilágosíthatná az ifjakat, hogy tisztába van vele mindenki, hogy az ószövetségben mennyi erőszakos esemény került leírásra, hiszen az ókori eseményeket írja le, akkoriban meg ha jól emlékszem, a flower-power nem volt annyira divat.

A probléma a Koránnal ezzel szemben az, hogy a mai napig szó szerint kerül értelmezésre. Nem került olyan történelmi felületre, mint a Biblia. A nyugat már a felvilágosodás korában szakított a Biblia eredeti értelmezésével, és szépen el is vettük az egyházaktól a hatalmat, mert a kortársaknak nem volt ínyére a sok erőszak, amit Krisztus nevében követtek el, nem beszélve arról, hogy az egyház a holocaust ellen sem emelte fel a hangját.

Szóval a "jól megadtuk a keriknek" beállás nem annyira jött be az töröki ifjaknak. Talán majd ha Krisztus nevében repülőgépeket térítenek el, népeket aláznak meg és nyomnak el, és emberéleteket tesznek tönkre, nyomorítanak meg a MAI keresztények, akkor talán visszatérünk a témára.

Ja, egyébként onnan tudom, hogy egy török ifjú szerkeszti az oldalt, hogy épp ezen a fórumon dicsekszik vele, melyet egyébként szintén megéri olvasgatni, hiszen épp arról értekeznek, hogy miként szolgál a korán alternatívaként az evolúcióra.

Szeretem mindig az ilyen magyarázatokat, amikor a józan ésszel és minden tárgyi bizonyítékkal szemben egy vallási vezető kiáll és bemondja a frankót a világ dolgairól, mint pl. az evolúcióról.

Erről jut eszembe. Nem arról volt szó, hogy mi keresztények a majmoktól, a zsidók meg disznóktól származnak? Megint önmaga ellentmondásaiba ütközik az iszlám. De, csitt! (Halga csak!) Nehogy valaki szóljon, mert lecsapják a fejét az iszlám inzultálása miatt...