Mint arra jelen blog indításánál is hivatkoztam, a "pál-sauli fordulat" életemben az iszlámot illetően a dán karikatúrák megjelenését muzulmán oldalról követő (a valóságban azt majd' egy évvel meghaladó, mely arra enged következtetni, hogy megrendezett műbalhéról volt szó) demonstrációsorozatok és erőszakhullám hatására következett be. Ennél fogva a karikatúra-bitránnyal kapcsolatos híreket a különös érzékenységgel kezelem.
Az Index internetes hírportál 2007. január 6-án arról az imámról tudósít, aki Londonba látogatva folyamatos gyűlöletbeszédeivel heccelte az arra egyébként nagyon is vevő muzulmán lakosságot az angol őslakosság és Dánia ellen.
A cikk az MTI információi alapján:
Egyfelől tehát meg kéne értetni azon országokból érkező "vendégeinkkel", akik egyébként már oly sokszor visszaéltek vendégjogukkal, hogy mi a különbség a szólás szabadsága és a gyűlöletbeszédek között. Ehhez pedig a történelmi gyökereinket kéne azon kedves muzulmánokkal megismertetni, akik úgy döntenek, Európában szeretnék folytatni életüket.
Már egy korábbi post-ban is utaltam rá, hogy mivel az iszlám társadalmi berendezkedés teljesen eltérő a miénktől, lehet, hogy kedves barátaink úgy gondolják, azért mert a nagypolitika és a média támogatja őket, ezért évszázadokra beférkőzhetik magukat beteg tanításaikkal együtt, és uralkodhatnak felettünk. (Lásd a kereszt levetetése a francia iskolákban, míg a fejkendő viseletének engedélyét megkövetelik, ami egyébként még Törökországban is tilos.) Nem ismerik forradalmainkat, és népi mozgalmainkat, melyek oly sokszor átformálták, néha teljesen váratlanul és előre nem látható módon történelmünket. Ha például Németországban és Svédországban az állam továbbra is milliárdokat szór el mecsetek építésére, arab bevándorló munkanélküliek támogatására, stb. a népnek egyszer elege lesz belőle, hogy érdekeit ennyire figyelmen kívül hagyja a politika. Nagy érvágás a demokráciának a Berlin-Heinersdorfban épülő mecset körüli vitasorozat. Ha sokszor megismétlődik a jelenség, elterjedtebb lesz az iszlamofóbia, mely egyre erősödőben van a nyugat társadalmaiban.
Ha például az osztrák Standard internetes fórumait olvasgatom, mely újság egyébként liberális nézeteiről híres; ez magában foglalja azt is, hogy valószínűleg az olvasói tábora is a liberálisok közül kerül ki, nos azt látom, a legtöbbeknek elege van abból, hogy minket, európaiakat okolnak a muzulmánok sikertelen integrációja miatt.
Nos egy olyan vallás gyakorlója, mely alapelvei közt elutasítja a világi tudást, amely magát felsőbbrendűnek nyilvánítja ki, melynek gyakorlói nem hajlandók a befogadó ország nyelvét megtanulni, stb., nos ezen elemek sikertelen integrációja semmiképp nem a mi vállunkat terheli. Könnyű persze ennek ellenkezőjét elhitetni egy olyan Európával, melynek lakói még nem tették túl magukat a második világháború sokkján. Az iszlám kritikusait egyszerűen rasszistának bélyegezve (mintha az iszlám egy emberfaj lenne, nem pedig egy ideológia), az iszlamisták, és támogatóik (ún. dhimmi, azaz az iszlám felsőbbrendűségét elismerő keresztény) könnyen támadhatalan fedezék mögé tudják helyezni magukat.
Talán a fedezék mögül néha érdemes lenne kitekinteniük és egy kézzel fogható magyarázatot adniuk az iszlám, mint "béke vallása", és a fent ismertetett cikk bonyolult összefüggései között.
Az Index internetes hírportál 2007. január 6-án arról az imámról tudósít, aki Londonba látogatva folyamatos gyűlöletbeszédeivel heccelte az arra egyébként nagyon is vevő muzulmán lakosságot az angol őslakosság és Dánia ellen.
A cikk az MTI információi alapján:
A cikk utolsó mondata muzulmán hallgatóságra enged következtetni, jól látható tehát, mennyire befogadóak a muszlimok a mi kulturális értékeinkkel kapcsolatban. A szólás szabadságát kettős mércével akarják gyakorolni. Egyfelől folyamatosan előkerül médiánkban az iszlám sérthetetlenségének elve, mely az európai társadalmaiknak egyébként oly jelentős mértékben meghatározó kritika gyakorlásának tiltását, mondhatni cenzúrát jelent. (A cenzúra ezesetben öncenzúra, melyet nem hatóság ír ki, hanem a civil kurázsi hiánya eredményezi.) A muzulmánok részéről viszont gyakorlatilag korlátlan szólásszabadság iránti követelés jelenik meg, mely a fent részletezett gyűlöletbeszédeket, valamint az Ahmadinedzsad elnök által meghirdetett holocaust-tagadó karikatúra versenyt is magába foglalja. (Utóbbiról egyébként megjegyzendő, lám a keresztény-zsidó kultúrkör nem hördült fel. Mi, csupán megerősítve érezzük azt a vélekedésünket, hogy a karikatúrákkal az iszlám bebizonyította, mennyire intoleráns, vadállati vallás, mely gyakorlóinak egyetlen célja Izrael elpusztítása és az iszlám, mint a világ felett uralkodó vallás bevezetése).Gyilkosságra való felbujtásban talált bűnösnek egy londoni bíróság egy angliai muzulmánt, aki egy tüntetésen Dánia lebombázására buzdított az ott megjelent karikatúrák miatt. A vádlott 2006 februárjában a londoni dán nagykövetségnél hangosbeszélőn arra uszította a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt tiltakozó tömeget, hogy dobjanak bombát Dániára és az Egyesült Államokra.
A londoni központi büntetőbíróság ügyésze arra hívta fel a figyelmet a vádiratban, hogy a szólásszabadság nem terjed ki a gyűlölet szítására és mások megfenyegetésére. A bíróság később szabja ki a büntetést, amikor már lezárták az ügyben párhuzamosan folyó többi pert is. A vádlott a legsúlyosabb esetben életfogytiglani börtönt is kaphat. A bűnösség kimondásakor a hallgatóság felzúdult, és egy tiltakozó személyt ki kellett vezetni a teremből.
Egyfelől tehát meg kéne értetni azon országokból érkező "vendégeinkkel", akik egyébként már oly sokszor visszaéltek vendégjogukkal, hogy mi a különbség a szólás szabadsága és a gyűlöletbeszédek között. Ehhez pedig a történelmi gyökereinket kéne azon kedves muzulmánokkal megismertetni, akik úgy döntenek, Európában szeretnék folytatni életüket.Már egy korábbi post-ban is utaltam rá, hogy mivel az iszlám társadalmi berendezkedés teljesen eltérő a miénktől, lehet, hogy kedves barátaink úgy gondolják, azért mert a nagypolitika és a média támogatja őket, ezért évszázadokra beférkőzhetik magukat beteg tanításaikkal együtt, és uralkodhatnak felettünk. (Lásd a kereszt levetetése a francia iskolákban, míg a fejkendő viseletének engedélyét megkövetelik, ami egyébként még Törökországban is tilos.) Nem ismerik forradalmainkat, és népi mozgalmainkat, melyek oly sokszor átformálták, néha teljesen váratlanul és előre nem látható módon történelmünket. Ha például Németországban és Svédországban az állam továbbra is milliárdokat szór el mecsetek építésére, arab bevándorló munkanélküliek támogatására, stb. a népnek egyszer elege lesz belőle, hogy érdekeit ennyire figyelmen kívül hagyja a politika. Nagy érvágás a demokráciának a Berlin-Heinersdorfban épülő mecset körüli vitasorozat. Ha sokszor megismétlődik a jelenség, elterjedtebb lesz az iszlamofóbia, mely egyre erősödőben van a nyugat társadalmaiban.
Ha például az osztrák Standard internetes fórumait olvasgatom, mely újság egyébként liberális nézeteiről híres; ez magában foglalja azt is, hogy valószínűleg az olvasói tábora is a liberálisok közül kerül ki, nos azt látom, a legtöbbeknek elege van abból, hogy minket, európaiakat okolnak a muzulmánok sikertelen integrációja miatt.
Nos egy olyan vallás gyakorlója, mely alapelvei közt elutasítja a világi tudást, amely magát felsőbbrendűnek nyilvánítja ki, melynek gyakorlói nem hajlandók a befogadó ország nyelvét megtanulni, stb., nos ezen elemek sikertelen integrációja semmiképp nem a mi vállunkat terheli. Könnyű persze ennek ellenkezőjét elhitetni egy olyan Európával, melynek lakói még nem tették túl magukat a második világháború sokkján. Az iszlám kritikusait egyszerűen rasszistának bélyegezve (mintha az iszlám egy emberfaj lenne, nem pedig egy ideológia), az iszlamisták, és támogatóik (ún. dhimmi, azaz az iszlám felsőbbrendűségét elismerő keresztény) könnyen támadhatalan fedezék mögé tudják helyezni magukat.
Talán a fedezék mögül néha érdemes lenne kitekinteniük és egy kézzel fogható magyarázatot adniuk az iszlám, mint "béke vallása", és a fent ismertetett cikk bonyolult összefüggései között.
