2006. december 29., péntek

Nyitó gondolatok

Szociológusok, politológusok sokáig azon tanakodtak, vajon a szeptember 11-i merényletek bírnak-e akkora jelentőséggel, hogy a 2001-es dátumot egy új korszak beköszöntének tekintsük. Az elmúlt évek eseményei egyre inkább arról győznek meg, hogy bizony egy új, sötét korszak kezdetét jelentették a sajnálatos, new york-i események.
Az új korszak azonban nem egyik napról a másikra köszöntött ránk. Gyökerei egészen a 20. századi diktatúrákig, különösen a hitleri nemzetiszocialista rezsimig nyúlnak vissza. A második világháború szörnyűségei rádöbbentették Európát, hogy a nemzetek kölcsönös szembenállása, a kirekesztés egy nem fenntartható jövőbe vezethet minket. Egy jövőbe, melyet bármikor szétrombolhat egy háború, bármilyen mondvacsinált okból is vezessék azt; egyre erősödtek tehát azok az eszmék, melyek a liberalizmust és a nyitottságot hirdették. Igazi nyitásra egymás felé Európa majd' négy évtizedes megosztottsága nem adott lehetőséget. A kontinens nyugati felén jóléti államok sora alakult, ahol az állam az állampolgárok jelentős terheit magára tudta vállalni, kiterjedt segélyezési rendszerek alakultak ki, sőt egyes államoknak arra is volt kapacitásuk, hogy kevésbé fejlett partnereiket támogassák, például a harmadik világban.
Közben a virágzó munkaerőpiac lehetőséget adott "szegényebb" országokból érkező munkaerő felvételére és ellátására. A liberalizmus, és tolerancia elveit szem előtt tartva a társadalmak vezetői szemében egy olyan "multikulturális" társadalom képe jelent meg, melyben különböző kultúrák békésen megférnek egymás mellett. Akik más véleményen voltak, akik patrióta, esetleg nacionalista álmokat kergettek, azokat egy letűnt korszak kövületeiként tartották számon, gyakran "náciknak" kiáltották ki őket, ezzel próbálva szalonképtelenné téve nézeteiket...

2001. szeptember 11-ének délutánján édesapámmal beszélgettünk a konyhában. Bekapcsoltuk a rádiót, a kereső épp az EstFM-en állt, és a mozimagazint sugározták. (A Rádiót ma RádióCafé-nak hívják.) Galambos Péter műsorvezető hangját hallottuk, amint épp azt részletezi, hogy még nem látott ilyen hogy egy támadás ennyire megbénítson egy országot. Az összes repteret lezárták, így Galambos. Édesapámmal először próbáltuk felvenni a történet fonalát, hogy miről is lehet szó, amikor a műsorvezető közölte, hogy "még mindig a mozidélutánt" hallgatjuk. Aha. Tehát megint csináltak valami idióta filmet, ahol az izzadt főhős koszos pólóban a karjaiban hozza ki a főhősnőt az égő épületből, mely pár másodperccel később felrobban, lassított felvételben magával sodorva a tisztelt színészpárost.
Ezután édesapám kiment a nappaliba, és bekapcsolta a tévét. Ekkor döbbentünk rá, hogy a műsorvezető a napi híreket írta le. A televízióban az EuroNews-on kísértük az eseményeket, az RTL Klub és a TV2 épp valami brazil szappanoperát sugárzott. A második torony még állt. Egészen pár perccel későbbig...

A fent leírtak óta az Egyesült Államok, több európai szövetségesével együtt megkezdett egy háborút a terrorizmus ellen. Afganisztán és Irak a mai napig a demokratikus átalakulás nehézségeivel küzd, a terrorizmusnak pedig a mai napig több mint 7000 ártatlan esett áldozatul.
A WTC elleni támadást követő időszakban a muzulmánokat az egész nyugati világban gyanakvó szemmel kezdték méregetni. Politikusok és közéleti személyek követelték, kérték, hogy ne tegyünk egyenlőségjelet az iszlám és a terrorizmus közé. Beindult a propagandagépezet, a túlzott tolerancia.
Nem tudom, hogy a ma oly erősen érzékelhető folyamatok, a túlzott tolerancia és rosszul értelmezett liberalizmus akkor kapott-e szárnyra, mindenesetre az én esetemben a július 7-i londoni terrortámadás után "szakadt el a cérna", akkor kezdtem kérdőre vonni, hogy az iszlám valóban a "béke vallása" lenne, és hogy vajon tényleg mi, európaiak (és amerikaiak) vagyunk-e a bűnösök, nyakunkban a második világháború és a holocaust emlékének terheivel.
Hogy juthattunk oda, hogy francia iskolákban levetetik a keresztet az osztályteremből, mondván, hogy "kirekesztő", muzulmán kislányok azonban nyugodt szívvel viselhetik a fejkendőjüket, aki pedig felemeli a szavát ez ellen, az azonnal szélsőséges nacionalista fajgyűlölő? Hogy juthattunk oda, hogy a 7/7-i londoni terrortámadások után a brit kormány elnézést kért muzulmán szervezetektől, amiért "atrocitások" érik őket? (Magyarul; nehogy már beszóljunk annak, aki felrobbantja a hozzátartozóinkkat!) Hogy juthattunk oda, hogy a dán Jylland-Posten újságban, majd további újságokban is megjelent karikatúrák után muzulmánok ezrei vonulhattak Európa-szerte az utcákra "Európa, eljön a te 9/11-ed is", "Lefejezni, aki az iszlámot inzultálja", "Vesszen a szólás szabadsága" táblákkal vonulhattak ki utcáinkra, és ha közülünk bárki ezt offenzívnak tartotta, esetleg megijedt ezektől az elemektől azt azonnal bedobták a "zavarkeltő, szélsőséges, intoleráns fajgyűlölő" skatulyába?

Mára már egyértelműen látszik, hogy a fent leírt európai multikulturális álom saját dugájába dőlt. Egy ilyen nagy történelmi hagyományokkal rendelkező kontinens, melynek lakóinak gondolkodását ez a történelem formálta, és az oly távol áll a muzulmán országokból érkezők gondolkodásától és életstílusától, nem képes elbírni párhuzamos társadalmak jelenlétét. Az amerikai modell, az "olvasztótégely" Európában szintén nem kivitelezhető. Az Amerikába érkezettek vitték magukkal saját kultúrájukat, és abból egy részt "átadtak a közösbe", egy másik részt megtartottak maguknak, így formálódott ki az amerikai kultúra. Nálunk már van egy létező kultúra, ezt átformálni már nem tudjuk. (Nem is akarjuk.) Az egytelen megoldás az integráció. Az ide érkezőknek el kell fogadniuk, hogy több ezer éves kultúrákba érkeznek, és ennek megfelelően kell formálniuk az életüket. Sajnos ezzel ellentétes folyamatok indultak be az utóbbi évtized(ek)ben, és vezető politikusok, eurokraták, a tömegmédia Európa iszlamizációjához asszisztál.

Személy szerint, amikor a hírekben naponta bombamerényletekről és rakétatámadásokról hallok, amikor arról olvasok, hogy három muzulmán fiatal úgy megvert egy terhes német lányt, hogy elvetélt; mindezt csak azért, mert a muzulmán barát nem merte bevallani a szüleinek, hogy német barátnője van, attól félve, hogy kitagadják, amikor 90% feletti arányban muzulmán bevándorlók által lakott városrészek gettókká változnak, ahol az iskolákban képtelenné válik a tanítás (vö.: berlini Rütli iskola Neu-Kölln városrészben), amikor a fent leírt karikatúra-botrány után muzulmánok ezrei vonulnak az utcákra erőszakos jelszavakkal, amikor iszlám kritikusokat ölnek meg, amikor polgártársaink halálos fenyegetéseket kapnak pusztán azért, mert ellenzik egy mecset megépítését, nos, akkor nehéz hinnem annak, aki nap mint nap próbálja belénk verni, hogy az "iszlám a béke vallása", vagy hogy az iszlám "maga a béke".

Hogy az iszlám miért mégiscsak erőszakos vallás, és miért jelent veszélyt egész Európára, arról szeretnék egy-két szösszenetet ejteni ebben a blogban. Saját bejegyzéseim mellett túlsúlyban lesznek más blog-oldalakról és hírportálokról magyarra fordított hírek.

Kellemes olvasgatást!

Nincsenek megjegyzések: