2007. január 8., hétfő

Izrael és az iráni atom

Mint a Sunday Times úgy tudósított, Izrael kész atomfegyvert bevetni Irán ellen. (A cikk magyarul itt) A cikkről ugyan kiderült, hogy kitaláció, legalábbis Izrael cáfolta azt.
Bár egyes blogok és hírportálok ezután az incidens után antiszemitának bélyegzik a Sunday Times-t (amelyet egyébként jól megalapoz, hogy a brit média az elmúlt időszakban hihetetlen mértékben muzulmán-párti lett, rettegve az országukban élő szélsőségesektől, akik a dán karikatúra-botrány idején mutatták ki foguk fehérjét), véleményem szerint azonban a következő képlet is elképzelhető.

Adott egy őrült diktátor, ő:


aki élete céljául tűzte ki Izrael megsemmisítését.

Aztán van egy impotens Európa, mely béke Nobel-díjat ad az Atomenergia Ügynökség vezetőjének, amiért "sikeresen" tárgyalt Iránnal, valójában az Irán csak kiharcolta, hogy tovább folytathassa titkos kísérleteit az első atombombájának előállítására.

Aztán van egy Amerika, ahol most ráadásul a demokraták kerültek többségbe a Kongresszusban, nos Amerika James Baker-e 2007-ben tárgyalni szeretne Ahmadinedzsad elnökkel. Ezt így képzelhetjük el:




Aztán ott van még az iszlamista államok által körülvett Izrael, akinek összes közeli és távoli szomszédjának alapgondolata Izrael elpusztítása. Nos jelen körülmények között mit tehet Izrael? Kiszivárogtat egy fals információt (hiszen ha valóban titokban tervezték volna az atomcsapást Irán ellen, akkor a Sunday Times nem jelentett volna róla) arról, hogy egy Iráni atomerőművet lebombáznak, ezzel eszébe juttatják Ahmadinedzsad lnöknek, hogy a tűzzel játszik.
Hasonlóan tárgyalt egyébként Clay tábornok a berlini blokád esetén a szovjet megszálló erők parancsnokával. Bár "utaltak rá", hogy van atombombájuk, azt mégsem szándékkoztak bevetni. Az egyetlen cél, mint a mostani esetben is, az ellenfél (azt hiszem ezesetben nyugodtan írhatok ellenséget is) elbizonytalanítása...

Személyes véleményem egyébként ha mégis arra kerülne sor, hogy Izrael kénytelen bevetni atombombáját, részemről teljes válszélességgel támogatom. Amíg mi, nyugati hatalmak ugyanis ilyen impotenciával tárgyalunk Iránnal, addig Ahmadinedzsad diktátor úrnak semmi nem áll útjába, hogy kifejlessze atombombáját. És ha megvan, ő használni is fogja. Nos. részemről nem szeretnék egy olyan világban élni, ahol egy iszlamista diktatúra atombombával sokkolja a világot...

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én pedig nem szeretek egy olyan világban élni, ahol a zsidók kényükre-kedvükre üldözhetik el a már több évszázada ott élő palesztínokat!

Névtelen írta...

névtelen: te tudatlan, demagóg baromarcú náci...
palesztina sosem létezett, a palesztin nép csak a XX.sz eleje óta. 1948 óta képtelenek a békére Izraellel, de nem jöttek még rá, hogy nem lehet elpusztítatni.
menj és állj be a hamaszba, aztán megnézheted magad, faszfej.

Unknown írta...

A cionisták olyan atomot kapnak a fejükre, hogy végleg felhagynak a világ totális kontrolljának és felzabálásának gondolatával. Sőt, a dimenzióugráshoz eleve nem lesz meg a beállítottságuk, sokan azelőtt pusztulnak el.

Zahal írta...

Beáta, te is állj be a Hamaszba öngyilkos merénylőnek. Jobb szeretnélek téged úgy látni.
Cionista helyett nyugodtan mondhatsz zsidót, csak gyáva vagy hozzá.
Mivel 7 millió ember halálát kívánod, nem vagy több egy nácinál, akinek börtönben a helye, műanyag lakattal lezárva.

Zahal írta...

"Nételen": nagyon megható a palesztinok iránti elkötelezett kiállásod, csak az a gond, hogy kilóg a lóláb, amit úgy neveznek: antiszemitizmus. Pro-palesztin, és Izrael-ellenes európai zsidóellenesség.