2007. március 14., szerda

Háború a svédek ellen

A Gates of Vienna blogon olvasható egy érdekes jelentés a svédországi muszlim migráció hatásairól.
Előzetes megjegyzésként érdemes megemlíteni, hogy muzulmán bevándorlás tekintetében Európában a svéd helyzet a legrosszabb. Malmö városa az első európai város, ahol a muszlim kisebbség lassan többséget alkot. Az elmúlt húsz évben a folyamattal párhuzamosan az erőszakos bűncselekmények száma négyszeresére nőtt. Elsősorban nemi erőszak és rablás áll "terítéken". Érdekes a blog írójának gondolatmenete, amikoris párhuzamot von a régi hódító háborúk és a jelenlegi muzulmán betelepülések között. Nemi erőszak, fosztogatás és erőszak (fegyveres támadások) jellemezték a régi korok hódító zsoldosainak viselkedését is.
Az igazán megdöbbentő azonban, hogy a muzulmán bűnelkövetők (akiknek kora egyébként 15-18 év közöttiek közül megdöbbentőben magas arányban képviseli magát) nem is tagadják, hogy "háborút viselnek a svédek ellen". A velük készült interjúban erről még büszkén is számolnak be.
A jelentés (amelyet egyébként a svéd rendőrség egy állami szerve készített, azaz teljes mértékben pártatlan és hivatalos dokumentum!) innen letölthető angol bevezetővel, a szöveg azonban svédül van. Hamarosan azonban elkészül a magyar, angol és német verzió is.

Addig is: mi védi meg nyugati asszonyainkat a muzulmán bűnelkövetők ellen? Nos egyszer olvastam egy nő beszámolóját, aki nemi erőszak áldozata volt, azonban el tudott menekülni. Amikor a támadó arra kényszerítette, hogy letérdeljen elé, és orálisan elégítse ki a támadót, a hölgy leharapta a fiatalember heréjét. Ezután a fiatalúr olyan sokkos állapotba került, hogy a hölgy el tudott menekülni. Javaslom, hogy ha már minden kötél szakad és sem elkerülni nem sikerült a támadást, sem elmenekülni nem sikerül, szexuális támadók ellen a nyugati nők használjanak hasonló védekezést!

A "Háborút viselünk a svédek ellen" (Vi krigar mot svenskarna) c. dokumentum hamarosan több magyar szájtról is letölthető lesz.

Nincsenek megjegyzések: