Az alábbiakban szemelvények olvashatók Engel Pál forráskritikai tanulmányából, mely a História c. folyóirat (1999) XXI./8. számában jelent meg.
Mindezzel azon vélekedések alól szeretném kirántani a talajt, melyek megrögzötten állítják, hogy az iszlám békében képes más vallásokkal együtt létezni.
A cikk:
A terjeszkedő Oszmán Birodalom 1389-ben Rigómezőn [...] döntő győzelmet aratott a szerbeken, ezáltal a Magyar Királyság déli szomszédja lett. Megkezdődött a török-magyar összecsapások sok évtizedes sorozata, amely végül Belgrád elestéhez (1521), a mohácsi ütközethez (1526), majd Buda (1541) és a középső országrész meghódításához vezetett.
Mielőtt a voltaképpeni török hódítás 1521-ben elkezdődött volna, a végeken [...] állóháború folyt[...]. A portyák [...] kényszerűek is voltak, mert a katonák általában alíg kaptak zsoldot, és megélhetésüket főleg rablásból fedezték. Csak a Dunán illetva a Száván kellett átkelniük, hogy ellenséges földön találják magukat, ahol garázdálkodhattak kedvükre. Kifosztották a lakosságot, elvitték a termést, elhajtották az állatokat, és gyakra, mintegy élvezetből gyújtogattak és gyilkoltak is. A törökök betöréseit az tette a magyarokénál súlyosabbá, hogy ők rabszolgára is vadásztak, akiket otthon jó pénzért el lehetett adni, ezért betöréseikkor foglyok tömegeit is magukkal hurcolták.
Falvak pusztulásaAz első magyarországi török betörésre már 1390-ben, a rigómezei csata utáni hónapokban sor került, és ettől kezdve a portyák [...] szinte évről évre ismétlődtek, csaknem másfél évszázadon keresztül. Viszonylagos békés csak a török hódítás hozott 1540-1550 táján, ekkorra azonban a vidék már teljesen átalakult. Időközben
falvak százai semmisültek meg, és a lakosság, mely kezdetben túlnyomó részben magyar volt, csaknem teljesen kicserélődött.
Általánosságban régóta tudjuk, hogy a pusztulásnak igen jelentősnek kellett lennie. Olyan példák mutatják ezt, mint a hajdani Eng városé, amely a török támadások előtt legalább két évszázadon át a szerémi borvidék egyik egyik központja, sőt talán legnépesebb települése volt. 1391-ben a törökök feldúlták, és 1408 után egyetlen magyar forrás sem említi többé. A szó szoros értelmében megsemmisült, három plébániatemplomával és ferences kolostorával egyetemben, oly tökéletesen, hogy még a helyét sem ismerjük, egészen a legutóbbi időkig.
Az allábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy a törökdúlások okozta pusztulás mértékét számszerűen is felbecsüljük. Evégett egy jól meghatározott területi egység, a középkori Valkó vármegye településeinek sorát vesszük szemügyre az 1390-1550 közötti időszakban.
Valkó vármegye leírásaValkó vármegye az ország egyik déli határmegyéje volt, és az Árpádok korától a török hódoltságig állt fenn. Fekvésénél fogva Magyarország ama területei közé tartozott, amelyeket az oszmán támadások a leghosszabb időn át súlytottak. A Dráva és a Száva között terület el, [...].
A vidék részletes állapotát a török kori defterekből, azaz adóösszeírásokból ismerjük meg először. A törököknek, miután berendezkedtek a meghódított területeken, első teendőjük volt, hogy megszervezzék az adózást. Evégett egytől egyig számba vették a létező településeket, feljegyezve még a porták gazdáinak (azaz a parasztoknak) a nevét is, és megállapították hogy helységnek, milyen gazdasági tevékenység után mennyit kell a kincstárba fizetnie. A pusztákat, vagyis az elnéptelenedett falvakat is számba vették, amennyibena földjük használata után adót lehetett szedni. Az összeírást időről időre megismételték, és a beállt változásokat regisztrálták. Valkó megye legnagyobb részét egy 1550 körül készült összeírásban találjuk meg, az ebben hiányzó kerületeket pedig egy 1565. évi, illetve egy 1570 körül készült defterben.
A megelőző időből, vagyis a magyar uralom korából nincsenek ilyen kitűnő források.
A plébániák adataiMagyarország plébániáit abból a "pápai tizedjegyzék" néven emlegetett nevezetes összeállításból ismerjük, amelyet az avignoni udvarból küldött pápai adószedők készítettek 1332-1337 között és a vatikáni levéltárban maradt fenn. Eszerint Valkó megye területén akkor 122 olyan plébániás falu létezett, amelynek fekvése török kori állapota megállapítható. [...] 1550 táján a 122 közül 74-et még lakott helységként írtak össze, 48 pedig pusta lett. Ez kereken 40%-os pusztásodást mutat, ez azonban korántsem volt azonos mértékű a megye egész területén. Középen volt a legsúlyosabb, itt az egyházas helyeknek épp a fele tűnt el. Majdnem ilyen mérvű, 43%-os elnéptelenedés figyelhető mega megye nyugati harmadában. Lényegesen kedvezőbb képet nyújt viszont a megye keleti harmada, itt a 33 plébániás hely közül csak nyolc vált lakatlanná a 16. sz. közepére, ami "mindössze" 24%-os pusztulást jelent.
Az ország más, védettebb részeiben csak elvétve fordult elő, hogy egy egyházas falu elnéptelenedett. Valkó megye egyházainak 40%-os pusztulása tehát csakis a kivételes körülményeknek -
a módszeres pusztításnak - tudható be. Mindazonáltal súlyos hiba volna az eredményből arra következtetni, hogy ez volt a pusztulás általános mértéke. Egyfelől az egyházas helyek nem felelnek meg a mintavétel követelményeinek, mivel általában sokkal népesebbek voltak, mint más települések, így sokkal lassabban néptelenedtek el. Másfelől az a tény, hogy egy helység nem vált lakhatatlanná, nem azt jelenti, hogy nem érték nagyon jelentős veszteségnek. Eng példáját érdemes idézni, amelynek 14. századi lakosságát legkevesebb 200-300 háztartásra becsülhetjük. 1570 körül újból létezett Vengince néven, mint szerb falu, 32 hánéval (a porta, azaz udvartartás török neve), tehát a túlélő települések közé kellett számítanunk, de azt aligha állíthatjuk, hogy a korszakot viszonylagos épségben vészelte volna át.
Uradalmi jegyzékekAz elpusztult falvak arányát illetően sokkal megbízhatóbb eredményre jutunk tehát, ha egyes uradalmak tartozékainak 1500 körüli hegyzékeit vetjük egybe török forrásokkal. Amikor egy birtokos elidegenített vagy az uralkodó eladományozott egy várat [...], vagy mezővárost, többnyire belefoglalták az adományozó okiratba a hozzájuk tartozó összes település nevét. Nem teljesen biztos, hogy mindegyik lakott volt még ekkor, de az biztos, hogy korábban mindegyikük falu volt. Az 1476-1508 közötti évekből 16 uradalom falvairól maradt fenn ilyen lista, ezekben összesen534 helység neve olvasható. Ez a megye középkori településeinek nagyjából fele, elég tekintélyes mennyiség ahhoz, hogy a megye egészét reprezentálja.
A 15. században a megyében létező falvak 28,5%a volt még lakott1550-1570 táján, a többi elnéptelenedett. Ezeknek kereken a felét pusztának minősítve találjuk meg az oszmán adóösszeírásokban, a másik felét már pusztaként vették számba.
Tragikus népességpusztulásA falvak pusztulási aránya azonban távolról sem azonos a népességpusztulás arányával. Ennek általános mértékérecsak néhány oklevél alapján következtethetünk, közülük vizsgálunk most kettőt.
1480-ban egy hatalmaskodás alkalmával azt óbudai apácák név szerint összeiratták ellenfeleiket, a titeli prépost és a tallóci Bánfiak erdődi, ill. váraljai uradalmának összes jobbágyát: az Erdődhöz tartozó 12 faluban 199-et, Váralján és a Bánfiak többi négy falujában90-et, összesen tehát289 főt. Természetesen valamennyien férfiak, és a nevükből ítélve magyarok voltak, mint ahogy a falvak neve is kizárólag magyar név volt. A 17 település meglepően kis területen zsúfolódott össze. Eszéktől keletre [...]. Ez a vidék aránylag messze esett az országhatártól, és mint látható, viszonylagos békében élt még Mátyás király uralkodásának vége felé.
1550 körül, amikor ugyanez a vidék az erdődi náhije defterében tűnik a szemünk elé, elvileg még élhetett itt egy-két olyan öregember, aki kisgyermekként tanúja volt az egykori hatalmaskodásoknak. A valóságban alig akadt ilyen. Az 1480-ban még virágzó 17 településből már csak a Bánfiak két egykori falujában laktak, Dálon és az azóta eltűnt Bogárdon. Dálon 1550körül 21 körüli keresztény háne volt, Bogárdon 19, ez összesen 40. A többi 15 település két-három nemzedék alatt feledésbe merült, köztük váralja mezőváros is, amely az 1330-as években a vidéknek Erdőd után a leggazdagabb plébániája volt, és még 1480-ban is 52 jobbágy lakta. Kilencet az elnéptelenedett helységek közül még bejegyeztek a defterbe pusztaként, de nemsokára ezek is elenyésztek, és ma már helynév nem emlékeztet egyikre sem.
Ne gondoljuk, hogy ennek a 15 helységnek ennyire tragikus pusztulását valamely különösen kedvezőtlen körülmény okozta, és másutt kedvezőbben alakultak a dolgok. Még súlyosabb katasztrófa képét mutatja a Garaiak vicsadali uradalma, amely az előbbi helyszíntől nem több, mint 20-25 km-re délkeletre, Vukovár szomszédságában feküdt. Az itteni négy népes faluban 1478-ban még 50 lakott és 115 puszta telek volt. Más adatok szerint lakták őket még az 1490-es években is, de néhány évtized alatt megsemmisültek, és az 1570 körüli defterbe már csak ugyanennyi pusztát tudtak a helyükre beírni.
Erdut környékén tehát, mint tapasztalhatjuk, mintössze 14%-a élt a korábbi lakosságnak, Vicsadalon és tartozékain pedig már egy teremtett lélek sem. 21 egykori településből 19, 454 hajdani jobbágytelekből 414 semmisült meg 1550 tájára.
Ezek az adatok az eredeti népesség elképesztő arányű, mintegy 90%-os pusztulására utalnak. Az eredmény megdöbbentő, de azok az adatok, melyeket a megye más részében gyűjthetünk, egyáltalán nem cáfolják, sőt inkább megerősítik.
Meg kell jegyezni, hogy 90%-os, vagy akár azt meghaladó népességpusztulás korántsem elképzelhetetlen a korban. Bács megyéről történetesen nemcsak sejteni lehet, hanem biztosan tudni, hogy csaknem egész lakossága eltűnt, és nem száz év alatt, hanem az 1526 utáni évtizedben. Az 1520-as években még szinte kizárólag magyar jobbágyok lakták, a török defterek szerint pedig már kizárólag szerbek. Miért kellene azt gondolnunk, hogy Valkó népességének a sorsa másképp alakult százötven év háborúi során?
Eddig a cikk. A cikk másolása közben egyébként elgondolkodtam rajta, vajon egy hasonló cikk megjelenhet-e a nyugati mainstream sajtóban; publikálnának - e ilyen adatokat az Al Stern, Al Spiegel, vagy Al Reuters lapok, akik politikai korrektsége az utóbbi időkben olyan magasságokban szárnyall, hogy nem átallottak hamisított képeket leközölni a 2006 nyári háborúról Izrael és a Hezbollah között - természetesen Izraelt hátrányosan feltűntetve.
Vajon egy ilyen cikk "megzavarná"-e a "békésen robbantgató" és halálos fenyegetéseket író muzulmánok lelki nyugalmát Nyugat Európában?
Akárhogyan is a fenti adatokat mindenképp érdemes fejben tartani akkor, ha legközelebb valamelyik agymosott megpróbál arról meggyőzni, hogy az iszlám a béke vallása, és békében megfér más vallásokkal is...
