2007. július 7., szombat

"Már most hiányzik Blair"


Mint ismeretes, Gordon Brown első intézkedései között elrendelte a rendőrség és egyéb belügyi szervezetek képviselőitől, hogy ne használják a "muszlim szót" a terrorizmussal összefüggésben. Valahogy így:

2 megjegyzés:

Antal Dániel írta...

Blair azt mondta, hogy a terrorizmus elleni háború nem a civilizáció között, hanem a civilizációért folyik. Szerintem Brown ugyanazt mondja, mint Blair, bár ez a módszer elég kétségbeesettnek tűnik. Blair azzal távozott, hogy meg kell nyerni a muzulmánok szívét a terroristákkal szemben.

Friedrich írta...

igazából szerintem nem helyes MÉG Brown kritizálni. Várjuk meg az első 100 napot, hadd lássuk mire képes. De a grafika azért tetszett, azért tettem be...
tény azonban, hogy az első intézkedés nemigen tetszik (muszlim szóhasználat szűkítése).

Igazad lehet neked és Blair-nek is, h a muszlimokat a szélsőségesek ellen kell fordítani, de én egyre inkább azt veszem észre, hogy azok a muszlimok, akik a szélsőségesek ellen fordulnak, azok rövid időn belül az iszlámot is elhagyják. És nem csak hírességekről van szó, hanem széles tömegekről, akikről az újságok nem írnak, sőt a személyes ismeretségi körömben is vannak ilyen volt muzulmánok.

Nos, ha a "moderált muszlimok" rövid időn belül elhagyják az iszlám vallást, akkor igazából nem látom igazolva, hogy bármi is az iszlám mellett szólna, vagy bármi is megerősítené, hogy az iszlámnak bármi köze is lenne a békéhez...

és az a megdöbbentő, hogy mi az iszlámról ugyebár azok közvetítésén keresztül hallunk, akik a szellemi elithez tartoznak a muzulmán országokban. Olvasott emberektől, akik angolul-németül is tudnak. Vagy akár ott vannak az orvosok, akik a terrorcselekményeket elkövették... ha a szellemi elit így viselkedik és a mi kultúránkkal szemben ilyen métékű megvetést tanusítanak, el lehet képzelni, hogy a "köznép" mit gondol a nyugatról.

A cikkek.soti.ca - n egyébként a legfelső cikk Fukuyama fejtegetése a msuzlim bevándolrókról, akik őrzik a kultúrájukat.

Érdemes beleolvasni...