2007. június 30., szombat

Fiúk! Meg kéne már nyugodni!

Ma délután egy égő dzsipp rohant a Glawsgow-i reptér épületébe. A becsapódás után a dzsipp felrobbant, és két "ázsiai származású férfi" (hm. a sky news nagyon politikailag korrekten fogalmaz.*) szállt ki, egyikük égő ruhában. A ruhát poroltóval eloltották, a férfi menekülni próbált, de a tömeg lefogta. A férfi a rendőri kíséretből is megpróbált kiszabadulni. (Társa égési sérülések nélkül szállt ki a kocsiból, őt a rendőrség azonnal az örsre vitte.)

Fontos megjegyzeni, hogy nem szabad általánosítanunk, és nem szabad minden dzsipp vezetőjében potenciális terroristát látni. Hangsúlyozzuk, hogy a dzsippvezetés a béke. A dzsippvezetés alapvetően egy békés elfoglaltság, azonban egyesek szó szerint értelmezve az elveit visszaélnek azzal. Gondoljunk a moderált dzsippvezetőkre is.


Én már csak arra vagyok kiváncsi, hogy az iszlamisták mikor veszik be a gyógyszereiket a héten, illetve meddig kaptak kijárást az intézetből...

* Najó, nem élek előfeltételezéssel. Nem bizti, hogy muszlim az illető. Csak azt tudjuk, hogy ázsiai származású. Tökéletesen valószínű, hogy a "Free Tibet" mozgalom egyik buddhista szerzetesének durrant el az agya.

Nincsenek megjegyzések: